2024. május 31., péntek

Unióellenes a többség

Az EU-tagságot hasznosnak látják, az integrációt mégsem tartják jónak

A tél óta jelentősen növekedett az Európai Unióba vetett bizalom a tagjelölt államokban – mutatott rá az Eurobarométer legújabb közvélemény-kutatása. A vizsgált országok közül a bizalom Albániában a legnagyobb, a megkérdezettek 77 százaléka nyilatkozott pozitívan, a legkisebb pedig Szerbiában, a megkérdezettek 32 százaléka felelt igennel az ezzel kapcsolatos kérdésre. Albániában egyébként az év eleje óta hat százalékponttal növekedett ez az arány. A ranglistán Albániát Bosznia-Hercegovina követi, itt 57 százalékos a bizalom aránya, majd Montenegró következik 54 százalékkal, Észak-Macedónia 48, Moldávia 44 és Törökország 41 százalékkal. Ennél alacsonyabb eredményt csak országunk tudott felmutatni, és ez a 32 százalék mégis növekedésnek számít az év elejei szondázáshoz képest, akkor ugyanis mindössze 30 százalék vélekedett pozitívan az uniós csatlakozásról. Nem bízik viszont Brüsszelben a megkérdezettek 61 százaléka, s ez is egyszázalékos növekedésnek számít.

A szerbiai polgárok 31 százaléka gondolja azt, hogy az uniós tagság jót hozna az országnak, egy százalékkal többen vannak azok, akik szerint rosszabb lenne. A megkérdezettek 36 százaléka szerint semmilyen változás nem következne be. Érdekes megjegyezni, hogy a kutatás részeként feltettek egy hasonló kérdést, mely úgy hangzott, származna-e haszna az államnak az uniós csatlakozásból, s erre már a megkérdezettek 54 százaléka válaszolt igennel. Arra a kérdésre, hogy általában milyennek találja az Európai Uniót, a polgárok 33 százaléka azt válaszolta, jónak, 36 százaléka rossznak tartja, 31 százalékuk pedig semleges volt.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a hazánkban megkérdezettek 68 százaléka véli úgy, hogy komoly hatással lesz az ország gazdasági helyzetére. (Uniós szinten a polgárok 83 százaléka gondolja ugyanígy.) Az Oroszország elleni szankciók bevezetését a megkérdezettek 67 százaléka ellenzi, az Ukrajnának szállítandó fegyvereladást pedig 74 százalékuk.

Az Eurobarométer-kutatást június folyamán végezték uniós és tagjelölt országokban. Szerbiában 1019 személyt kérdeztek meg.