2024. május 9., csütörtök

USA nagykövetség: A Vulin elleni szankciók nem a szerb intézmények ellen irányulnak

Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetsége bejelentette, hogy pénzügyminisztériuma szankciókat vezetett be Aleksandar Vulin, a szerb Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) igazgatójával szemben, és hangsúlyozta, hogy ez nem irányul egyik szerb intézmény ellen sem.
Hozzátették, hogy az USA továbbra is támogatja Szerbia polgárait az igazságszolgáltatás reformja, a korrupció elleni küzdelem és a szebb jövő megteremtése felé vezető úton.
Az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma azzal terheli Vulint, hogy részt vett szervezett bűnözésben, kábítószer-kereskedelemben, valamint, hogy közhivatali funkciójával visszaélve segítette Slobodan Tešić fegyverkereskedőt, hogy illegális fegyverszállítmányai szabadon átjussanak Szerbia határain, és hozzájárult Oroszországnak a térségben gyakorolt, rosszindulatú befolyására.
Szerbiában az ellenzék és a Szocialista Mozgalom képviselői reagáltak az ügyre. A Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) úgy véli, hogy minden normális államban ma megbukna a kormány, és lemondana az elnök, míg a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetője úgy véli, hogy emiatt Szerbia biztonsága veszélybe kerül.