2024. május 9., csütörtök

A katonák korábbi nyugdíjazását kérik

A Szerbiai Katonai Szakszervezet egy kezdeményezést nyújtott át ma a védelmi miniszternek, amellyel a Szerb Hadseregről szóló törvény módosítását kérik – írja a 021.rs hírportál.

A módosítás szerint azt szeretnék elérni, hogy a hivatásos katonák is ugyan olyan feltételekkel vonulhassanak nyugdíjba, mint a tisztek, altisztek, és az alezredesek. Ennek értelmében 53 életévvel és 40 munkaévvel kérhetik a nyugdíjazásukat.

A törvény szerint a hivatásos katonák jelenleg 55 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba. Hozzátették, hogy eddig senki nem adott magyarázatot arra, hogy a hivatásos katonáknak miért kell még további két évet várniuk a nyugdíjba vonulással, annak ellenére, hogy nehezebb fizikai munkát végeznek, mint a tisztek és az altisztek.

Amennyiben elfogadják a kérelmüket, úgy kiegyenlítenék a korábban említett különbséget, és nem lenne érezhető a hivatásos katonák hátrányos megkülönböztetése.

Nyitókép: pixabay.com