2024. május 9., csütörtök

Leváltották az ügyészt, aki elrendelte a villanygazdaság hat vezetőjének letartóztatását

A Felső Ügyészség cáfol

Miután tegnap letartóztattak hat személyt a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) ügyében, leváltották Bojana Savovićot, a belgrádi Felső Ügyészség ügyészét, aki több mint egy évig vezette a nyomozást, írja az N1-re hivatkozva a 021.rs hírportál.
Savović szerdán hat személy letartóztatására utasította a rendőrséget, ma pedig leváltották, elvették tőle az ügyet, és áthelyezték a korrupcióellenes osztályról egy másik osztályra, közölték.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Belügyminisztérium és a belgrádi Felső Ügyészség szerda reggeli akciója során a főváros és Požarevac területén hat személyt tartóztattak le, mert fennáll a gyanú, hogy mintegy 7,5 millió dollárral károsították meg a Szerbiai Villanygazdaságot.

A média Marinika Tepić ellenzéki politikus kijelentése nyomán közölte a hírt, amit a nap folyamán a Felső Ügyészség megcáfolt. A Felső Ügyészség cáfolata szerint Savović a rendszeres évi beosztáscsere során került új munkakörbe. Saját korábban kifejezett kívánsága szerint a korrupcióellenes osztályról az általános bűnügyi osztályra kerül.

Nyitókép: Tanjug