2024. május 12., vasárnap

Szerbia kamikaze drónokat vásárol

Vučić: A hazai hadiiparban gyártott fegyverek harmadának itthon kell maradnia

Szerbia kamikaze drónokat vásárol az Egyesült Arab Emírségektől. 48 órán belül megtörténik a szerződés aláírása. Ezt Aleksandar Vučić jelentette be Abu-Dabiban a Nemzetközi Fegyverkezési és Hadikiállításon (IDEX), és reményét fejezte ki, hogy 5-6 hónap múlva a szerb katonaság már saját fejlesztésű drónokkal is büszkélkedhet majd. Azt is megerősítette, hogy a hazai hadiipar által termelt termékek 30 százalékának Szerbiában kell maradnia.

– Semmit nem engedünk ki Szerbiából, csak azt, amiből többletünk van. A hadseregünk elsőbbséget élvez. Nem indítottunk el egyetlen háborút sem, és nem szándékozunk háborúzni, amíg nem támadnak meg bennünket. A fegyvereket illetően engem leginkább a mi hadseregünk érdekel, és csak ezt követően az, hogy mennyit tudunk megkeresni – emelte ki az államfő.

Azt is bejelentette, hogy az év végéig 40 tankot korszerűsítenek. Az elmúlt években sok tankot konzerváltak, új akkumulátorokat szereztek be, most azonban – mint fogalmazott: „nincs legénységünk”.

Vučić közlése szerint Franciaország már leszállította a Mistral infravörös célkövető föld-levegő rakétákat, ezeket a hazai hadiipar a PASARS légvédelmi rendszerre integrál. Jelenleg folynak a tárgyalások a francia gyártóval a Rafale vadászbombázók vásárlása kapcsán.

Azt is közölte, hogy az orosz fejlesztésű önjáró légvédelmi Pancir rendszereket most nem tudja az ország beszerezni az ukrajnai háború miatt, de mint kiemelte, fantasztikus fegyverekről van szó. Az államfő a Pancir–S1M-et emelte ki.

– Az S1M harmadát előre kifizettük, de most illuzórikus arról beszélni, hogy mikor érkezik meg Szerbiába. Még a Krasuhat (légvédelmi rendszert – szerz. megjegyz.) sem kaphatjuk meg, amit kifizettünk – mondta Vučić.

Bejelentette, hogy a hazai elkötelezett ipar a rakétatüzérség továbbfejlesztésén dolgozik.

– Sikerült KAMAZ járművázakat kapnunk, így a NORA (önjáró tüzérségi ágyú – szerz. megjegyz.) mintegy 200 ezer euróval olcsóbb, mint a MAN-vázakkal készült változatai. A célunk, hogy a beásás két percig tartson, egy perc alatt 12 darab 155 milliméteres lövedéket legyen képes kilőni. Beszéltünk arról is, hogy 200 milliméteres lövedékkel 70 kilométerre növeljük a hatótávot – emelte ki.

Az orosz–ukrán konfliktusra kitérve rámutatott, Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentéseiből azt szűrte le, hogy a következő napokban heves harcok várhatók, ami szerinte tovább bonyolítja Szerbia politikai és katonai helyzetét is a nemzetközi szintéren. Becslései szerint, Európa ősszel gyógyszerhiánnyal szembesül majd, jövő télen pedig az ideihez képest „sokkal rosszabb” lesz az energetikai helyzet. Vučić rámutatott, az országnak egy ilyen környezetben kell boldogulnia. Közölte továbbá, hogy Abu-Dabiban való tartózkodása során tárgyal majd az Emírségek külügyminiszterével, Pedro Sánchez spanyol kormányfővel pedig telefonon egyeztetett.

Nyitókép: Aleksandar Vučić Abu-Dabiban a Nemzetközi Fegyverkezési és Hadikiállításon(Fotó: Beta)