2024. május 9., csütörtök

Vučić: Szerbiának erősítenie kell a hadseregét

Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád – közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállítás apropóján.

Instagram

Instagram

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) helyszíni beszámolója szerint az elnök rámutatott, hogy óriási a fegyverkezési verseny a világon, ezért Szerbia sem maradhat le. Mint mondta, jelenleg a költségvetés két százalékát fordítja Belgrád a hadseregre, míg más országokban ez legalább négy százalék. Ezért növelik meg az eddigi másfélmilliárd eurós hadi költségvetést további 700 millióval. „Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják" – húzta alá.
Amellett pedig, hogy a saját hadseregét és hadi iparát erősíti, a tervek szerint francia harci repülőgépeket is beszerez majd Szerbia. Aleksandar Vučić közölte, a francia Dassault Aviation SA Rafale repülőgépek beszerzése további hárommilliárd eurós kiadást jelenthet, a tárgyalások azonban még folynak a gyártóval.
Az elnök bejelentése szerint a szerb hadiipar a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet saját gyártású drónok és pilóta nélküli gépek előállítására. Vučić közölte: nagy az érdeklődés a szerb fegyverek iránt, mindenki fegyverkezik, mindenki háborúra készül.

novosti.rs

novosti.rs

Az államfő néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy megnyílik a hadsereg elitegységeibe történő jelentkezés pályázata. A tervek szerint a különleges egységek létszámát a közeljövőben 1500-ról ötezerre növelik, az ott szolgálók bérét pedig jelentősen megemelik.
A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.

Nyitókép: alo.rs