2024. május 12., vasárnap

Dijana Hrkalović elhagyhatja Belgrádot

Dijana Hrkalović, a belügyminisztérium volt államtitkára esetében a bíróság ma megszüntette a főváros elhagyásának tilalmára vonatkozó intézkedést – írja az N1.

A mai bírósági tárgyaláson egy hang- és videofelvételt is meghallgattak, amelyen Igor Braunović, és Nebojše Stefanović volt belügyminiszter elhunyt apja is szerepelt.

A felvételen nem tudták minden kétséget kizáróan azonosítani a rajta szereplő személyeket.

Stanojlović hozzátette, hogy a felvétel létezése a védelem szempontjából nagyon fontos, ugyanis Dejan Milenković rendőrt azzal terhelik, hogy ennek megsemmisítését rendelte el, ami meg is történt – mondta a Tanjugnak a védelem képviselője.

A következő tárgyalást április 3-án tartják, amikor szemtanúkat is beidéznek.

Dijana Hrkalovićot hivatali helyzettel való visszaéléssel vádolják.

Nyitókép: Miloš Milivojević/Tanjug