Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét, közölte a Romkat.ro portál.
Közélet
Még pár nap, és kezdődik az új tanév. Pár változásra is sor kerül szeptember elsejétől az oktatásügyi rendszerben.
Elstartolt az ötödik Szabadkai Félmaraton. Idén több mint kétezer résztvevője van a sportrendezvénynek, írja a Subotica.
Kína figyelemmel követi a Tajvani-szoroson áthaladó amerikai hadihajókat; a kínai hadsereg közlése szerint az ország fegyveres erői fokozott készültségben vannak és készek minden provokációt visszaverni.
A tervezettnél egy héttel később, de ma este megtartották Budapesten a Szent István-napi tűzijátékot, ami az idén is látványosra sikeredett és a halasztás ellenére több százezres tömeg követte figy...
Szerbiában az elmúlt 24 órában 3497 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 10.242 tesztet végeztek el.

