Pénteken is folytatódtak az utóbbi időszakban tapasztalt tejhiány kapcsán az agrárpolitikával kapcsolatos kommentárok közlései. A tapasztalt tejhiány csak egyik jele annak, hogy nem megfelelő a hozzáállás és a válságkezelés, figyelmeztetett Nenad Mitrović parlamenti képviselő, a Demokrata Párt alelnöke.
Közélet
Szombaton ülésezett, és az országot érintő legégetőbb kérdésekkel foglalkozott a Nemzetbiztonsági Tanács, melyen Aleksandar Vučić államfő elnökölt. Szó volt az energiaválsággal kapcsolatos kérdésekről, de az EuroPride LMBT-felvonulásról és a Koszovóval kapcsolatos gondokról, valamint a párbeszédről is.
Pénteken délután Pristinában, majd az esti órákban Belgrádban tárgyalt a dialógus folytatásának részleteiről Miroslav Lajčák, az Európai Unió párbeszéddel foglalkozó különmegbízottja, Jens Plötner német és Emmanuel Bonne francia Koszovó-ügyi különmegbízott. A pristinai tárgyalások két órán át tartottak, s meglehetősen kevés információt közöltek azt követően a sajtó képviselőivel.
Szerbiában az elmúlt 24 órában 8 személy vesztette életét a koronavírus-fertőzés következtében. A 12.
Pénteken 17 órakor a zentai városháza dísztermében hivatalosan is megnyitották a Europe for Citizens testvérvárosi találkozót azon a konferencián, amelyen Zenta és öt testvértelepülése vesz részt....
Hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott Szerbiába Novák Katalin , Magyarország köztársasági elnöke. Belgrádban Aleksandar Vučić államfő ünnepélyes fogadtatásban részesítette őt a Szerbia Pa...

