Nemzeti gyász kezdődött pénteken az Egyesült Királyságban az előző nap elhunyt néhai uralkodó, II. Erzsébet királynő emlékére.
Közélet
Erősíteni kell Požarevac és környéke gazdaságát, egy ígéret teljesítésnek számított voltaképpen a több mint 900 személyt foglalkoztató új gyár tegnapi megnyitása, értékelte a helyszínen tett nyilatkozatában Aleksandar Vučić államfő. Mint mondta, ez már a harmadik itteni gyára az indiai Motherson Group autóipari alkatrészeket gyártó vállalatnak, s fontos fejleménynek számít a Požarevac által meghatározott régió gazdaságának fellendítésében.
Aleksandar Vučić államfő Novák Katalin magyar köztársasági elnököt látja vendégül Belgrádban.
A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Bu...
Az idén is tömeges számban, csaknem tizenötezer gyalogosan, kerékpárral, vagy járművekkel érkezett zarándok vett részt a Doroszlói Szentkúti búcsún Kisboldogasszony ünnepén.
Csak ideiglenes problémának számít a tejhiány, ami az alacsony felvásárlási és értékesítési ár miatt alakult ki, értékelte tegnapi nyilatkozatában Branislav Nedimović mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodás-ügyi miniszter. Szerinte a tejkészletek elapadását a szomszédos országokban jegyzett magasabb ár okozta, aminek az lett az automatikus következménye, hogy a feldolgozók inkább ezekre a piacokra szállítottak.

