2024. május 8., szerda
ÜRÖG

A sofőr rosszul lett vezetés közben, egy 16 éves fiú akadályozta meg a balesetet

Ma reggel nyolc óra körül az Ürögről (Irig) Ruma felé vezető kijáratnál a Sirmiumbus egyik autóbusza csaknem lesodródott az útról. A sofőr rosszul lett, egy fiatal fiú gyors reagálásának köszönhetően azonban sikerült megállítani a járművet, írja a 021.rs hírportál.
I. P., a busz egyik utasa a 021.rs-nek elmondta, hogy a 16 éves fiatalember minden dicséretet megérdemel, mert sikerült megelőznie egy olyan közlekedési balesetet, amelyben többen is megsérülhettek volna. A szemtanúk szerint a busz Ürögről kifelé tartott, amikor a sofőr elájult, és a jármű imbolyogni kezdett az úton.

– A busz hirtelen áttért a másik sávba, és legalább 200, 300 méteren át imbolygott, mire megállt. Nem láttam azonnal, hogy nem a sofőr vezet, ezt akkor vettem észre, amikor néhányan azt kiabálták, hogy elájult, majd ez a fiatalember felugrott az üléséről, és odaült a volán mögé. Ekkor a jármű ismét elindult a másik oldalon az út széle felé, de szerencsére a fiatalembernek sikerült megállítania. Végül az autóbusz csak egy közlekedési táblának ütközött, ekkora a kár, ami keletkezett – mondta a szemtanú.