2026. augusztus 13., csütörtök

Közélet

Növelni kellene, nem csökkenteni

A Török Áramlat működése ismét teljes mértékben biztonságban van hosszú távon is, miután a holland hatóságok visszaadták az Oroszországot Magyarországgal összekötő gázvezeték karbantartási, javítási munkáinak egy jelentős részéért felelős cég exportengedélyét – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Minőség kontra méret

Az elemzők legtöbbje egyetért azzal, hogy az országnak semmi szüksége a minisztériumokról szóló törvény módosításában előirányzott 25 minisztériumra. Mások szerint a közvéleménynek és az ellenzéknek nem elsősorban a minisztériumok számára kellene összpontosítania, hanem arra, hogy mennyire rátermett személyek irányítják majd ezeket.

Belivuk(ról) a parlamentben

A köztársasági képviselőház tegnapi ülésén a képviselők folytatták a kedden megkezdett vitát a minisztériumokról szóló törvény módosítási indítványáról, amely szerint az eddigi 21 helyett az új kormány a jövőben már 25 minisztériummal működik. A személyeskedésektől sem mentes vitában az ellenzék arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs szükség több minisztériumra, hiszen azáltal csak növelik az állami költségvetés terhelését, nő az államapparátus, miközben a polgárokat takarékosságra ösztönzik.

Rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat kíván

Az Európai Parlament plenáris ülése megvitatta a 2023-as uniós költségvetés parlamenti javaslatát. Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője kiemelte: a költségvetési és pénzügyi szabályokat a jelenlegi rendkívüli helyzethez kell alakítani és teljesen fel kell függeszteni az uniós kifizetéseket korlátozó bürokratikus és politikai feltételeket.