Pusztán az órákat számlálva ilyenkor a legrövidebbek az éjszakák. Sokszor mégis úgy tűnik, a nyári éjjelek hosszabbak és mélyebbek, mint a téli sötétségek. Talán csak egyszerű érzékcsalódás, talán van biológiai alapja.
Télen fáradtan elalszik az ember, és reggelig képes úgy aludni, hogy meg sem moccan közben. A téli álom sokkal mélyebb, hiszen a természet is alszik, az ember csak alkalmazkodik. Télen hideg van, amitől az alvás a tudatlanság takarójával véd.
A forró nyári éjszaka ezzel szemben tele van hangokkal. Hiába rövidebb hosszú órákkal a sötétség, ez az időszak tele van élettel, hangokkal, mozgással, és a történések összehasonlíthatatlanul hosszabbra nyújtják az időérzékelést. Nyáron – úgy tűnik – lehetetlen estétől reggelig ébredés(ek) nélkül aludni. Kintről távoli kutyaugatás, emberi hangok, gépkocsik zaja hallatszik (vagy csak úgy tűnik, mintha…), esetleg egy kósza, eltévedt, langyos széllökéstől hullámzik a függöny a nyitott ablaknál.
Ilyenkor felébredni is más. Az éber álom után a valódi ébrenlét alig több, mint alvás nyitott szemmel. A cselekvések a kapaszkodók, a nap lehetne hold is, a tudatban elmosódnak a határok.
