Éjszaka vezetni egészen más dimenzió. A táj lassan elveszíti a körvonalait, és a világ lecsökken a fényszóró által kijelölt, néhány tízméteres területre, és az autó fülkéje védett, csendes buborékká válik. Az ablakon túl megszűnik a nappali sürgés-forgás, a rádióból csak halk morajlás szűrődik ki. Akár nyugodt, meditatív hangulatú is lehetne.
De ez a nyugalom csak látszólagos. Először csak apró, villanó fénypontok tűnnek fel a kanyar után: egy szempár. A róka óvatosan visszahúzódik a rejtekhelyre. Pár kilométerrel odébb egy hatalmas mezei nyúl cikázik riadtan a fényszóró előtt, mintha képtelen lenne kilépni a megvilágított sávból, míg végül egy határozott ugrással elszakad a veszélytől. De a sötét még tartogat találkozást: a szántóföld szélén egy őz áll mozdulatlanul, szinte szoborrá dermedve a fényben. Lelassítok, de különös nyugalommal megvárja, hogy elhaladjak mellette.
Meg kell tanulni az érzékek kiélesítését sötét módban.
