Érdekes helyekről igen érdekes információkat kaphatunk a társadalom állapotáról, esetemben egy Facebook-hirdetés utóéletéből. Idős és fiatal egyaránt fönt van ezen a közösségi platformon, gondoltam, ez lesz a legjobb mód, hogy célba jusson az üzentem. A hirdetésem ötnapos futamideje alatt mintegy 34 üzenetet kaptam ezzel kapcsolatban, és mondhatni, hogy a végére teljesen el voltam képedve. Nem az üzenetek számán, hanem a tartalmukon. Tudni kell hogy fizetős hirdetésről van szó, így a Facebook egy automatikus választ generál a chatben, ha valaki rákattint. Ez úgy hangzik, hogy „Kedves X.Y., kérjük mondd el, hogyan tudnánk segíteni.”. Visszatérve az üzentekhez, azt kell feltételeznem, hogy az emberek nagy része véletlenül kattintott rá, de ha már ott volt, akkor írt valamit. Egy részük kikérte magának, hogy neki bizony nem kell segítség. Volt, aki olyasmit írt, hogy rajta már nem lehet segíteni, egy hölgy pedig simán annyit írt, hogy ő nyugdíjas. Egyesek értelmezhetetlen smiley-ikonokat küldtek, egy szerb úr azt írta, hogy „to mili”, egy idősebb magyar ember pedig, hogy „sehoz”. Azt talán már említenem sem kell, hogy a helyesírásról szinte senki sem hallott. Egyes esetekben ki kellett találnom, hogy konkrétan mit jelenthet a magyarul megírt szöveg, mert úgy tűnt, hogy valaki véletlenszerűen pötyögött betűket egymás mellé. A 34 üzenő közül mindössze hármat érdekelt valóban a hirdetés.
Nem vagyok szociológus, de ezek az üzenetek alapján elég sok minden kiderült számomra a facebookozó vajdasági közösségről. Legalábbis egy részéről. Attól tartok, hogy a társadalom a tévékben futó trash reality-k felé közelít, és a végén az lesz a furcsa, aki nem ebbe az irányba tart.
