Minden más feltételezés ellenére a kőolajnak meghatározó szerepe van a Közel-Kelet politikai és gazdasági konfliktusaiban. Önmagában is sokat mondó tény, hogy a térség rendelkezik a világ egyik legnagyobb olajtartalékával. A kőolaj pedig már több mint száz éve nemcsak gazdasági erőforrás, hanem geopolitikai hatalmi eszköz is. A közel-keleti válságok kialakulásában több tényező is szerepet játszott a feszültségek gerjesztésében. A kőolaj stratégiai fontossága miatt a nagyhatalmak régóta érdekeltek a térség stabilitásában és az olajforrások feletti befolyásban. Már a 20. század elején a nyugati vállalatok és államok jelentős szerepet kaptak az olajkitermelésben. Az egyik legismertebb példa lehetne az iraki háború, amelyet hivatalosan az iraki rezsim által birtokolt tömegpusztító fegyverek meglétével indokoltak. A vegyi fegyverek létezését azonban máig sem sikerült bizonyítani. Sok elemző szerint az iraki olajkészletek feletti ellenőrzés volt a tét akkor is. Az is igaz, hogy a közel-keleti államok időnként politikai eszközként használták az olajat. Tipikus példa erre az 1973-as olajválság, amikor az arab olajexportőr országok embargót vezettek be több nyugati állammal szemben az jom kippuri háború után. Az olajexport korlátozása világszintű gazdasági válságot okozott.
Újabb tovagyűrűző válság?
Megfigyelhető, hogy nem csupán a nagyhatalmi érdekek ütköztetésének helyszínei a nyersanyagokban gazdag térségek. A Közel-Keleten az olajban gazdag országok között is erős rivalizálás alakult ki a térség vezető szerepéért. Az egyik legismertebb konfliktus az iráni–iraki háború (1980–1988), amelyben részben az olajmezők és a stratégiai jelentőségű Perzsa-öböl feletti ellenőrzés is szerepet játszott. A másik megfigyelhető jelenség, hogy az olajban gazdag országokban a kitermelésből származó bevételek gyakran egy szűk politikai elit kezében összpontosulnak. Ez korrupcióhoz, egyenlőtlenségekhez és társadalmi elégedetlenséghez vezethet. A kőolaj így – nem csak a Közel-Keleten – egyszerre gazdasági áldás, de folyamatos konfliktusforrás egyben. Hozzájárul a nagyhatalmi rivalizáláshoz, a regionális hatalmi versenyhez, valamint a belső politikai feszültségek gerjesztéséhez. A térség geopolitikáját ma is jelentős mértékben az energiahordozók (elsősorban a kőolaj és a földgáz) határozzák meg.
Stratégiafontosságú nyersanyag
Az emberiség az energiaszükségleteinek mintegy háromnegyedét még mindig fosszilis ásványi tüzelőanyagokkal, kőolajjal, földgázzal, szénnel fedezi. A feltételezett és remélhető előfordulások figyelembevételével elvileg ásványi tüzelőanyagokkal fedezni lehetne a 21. század teljes szükségletét. Matematikailag. Más kérdés, hogy milyen hatással lenne a környezetünkre, ha minden rendelkezésünkre álló fosszilis tüzelőanyagot eltüzelnénk. A kutatási módszerek folyamatosan finomodnak, korszerűsödnek. Állandóan új fosszilis készleteket fedeznek fel, amelyeket fokozott tempóban lehet kiaknázni. Mindez nehezen egyeztethető össze a fenntartható fejlődés követelményével. A készletek mégiscsak végesek. Teljes felélésük értékes és nehezen pótolható vegyipari alapanyagoktól fosztja meg a következő generációkat.
Megállapítható, hogy az emberiség mostani, az energiafelhasználás terén tapasztalható, felelőtlennek és telhetetlennek nevezhető magatartása a jövőben nagy valószínűséggel katasztrófához vezethet. Bizonyos szempontból már most is egyfajta katasztrófáról beszélhetünk. Nemrég még csupán 50 évre becsülték az úgynevezett konvencionális kőolajkészleteket, pontosabban azok kitermelhetőségét, az utóbbi időben viszont kiderült, hogy a készletek akár 200 évre is elegendők lehetnek. Néhány tanulmány szerint az emberiség már 2006-ban túljutott az olajhozam csúcsán. Ez azt jelenti, hogy abban az évben állt az emberiség rendelkezésére a legtöbb könnyen kitermelhető olaj. Itt érdemes és fontos megjegyezni, hogy mit jelent a könnyen kitermelhető kőolaj fogalma. A szakirodalomban olvasható definíció szerint annyit jelent, hogy egy hordónyinak megfelelő erőforrás ráfordításával 5–8 hordónyi kőolajat lehet kitermelni. Ismert tény, hogy a kőolajtartalékok mennyisége véges, még akkor is, ha mindig fedeznek fel újabb lelőhelyeket. A tudományos elemzések szerint a földgáz, a szén és az urán kitermelése a 2020 és 2030 közötti időszakban éri el a csúcsát. Még ha úgy kezeljük is ezt, hogy a számítások feltételezhetnek pontatlanságokat, akkor is megállapítható: az emberiség történelme jelenleg valahol a fosszilis eredetű energiahordozók felhasználásának rövid és ugrásszerű növekedésének csúcsánál tart. Ez pedig azt is jelenti, hogy a folytatásban, tehát már a közeljövőben egy olyan korba lépünk, amikor a gazdasági növekedés és fejlődés egyik alapja csak korlátozott mennyiségekben áll majd a rendelkezésünkre. A kőolaj és más energiahordozók kitermelése mögött összetett gazdasági és nem utolsósorban politikai törekvések is meghúzódnak. A témakört tehát nemcsak gazdasági, hanem politikai, technológiai és környezetvédelmi szempontból is érdemes megvizsgálni.
