Kalandozások időben és térben

A Szabadkai Városi Múzeum előtt elhaladva az ember hangulatos plakátokra lesz figyelmes, amelyek a múzeum aktuális tárlatait népszerűsítik. Az egyik közülük a múzeum legutóbbi, időszaki kiállítása, a majdnem két évszázadot felölelő műszaki gyűjtemény. A másik egy észak-bácskai kötődésű, néprajzi jellegű válogatás, a harmadik pedig a természet és az ember viszonyát tematizálja, természettudományi megközelítésből. Mivel mindhárom kiállítás ígéretesnek tűnt, úgy döntöttem, a szabad másfél órámban sorra látogatom őket.

A földszinten helyet kapó műszaki gyűjtemény bő száz évet ölel fel, hiszen bemutatja a 19. század második felétől a 20. század végéig a különböző korszakok technikai újdonságait. Ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy hogyan festettek a legkezdetlegesebb írógépek, vagy arra, miképpen fejlődtek ki a nagy, hasas televízió- és rádiókészülékekből az általunk is ismert, modernebb változatok, és ha érdekel, milyen fonográffal gyűjtötte Bartók Béla és Kodály Zoltán hajdan a népdalokat, vagy hogy miképpen festettek a 19. század végén népszerű zenedobozok, akkor ez a kiállítás valódi felfedezéseket rejteget. A kiállítási tárgyak ugyanis műszaki-történeti tematikus egységek szerint kerültek csoportosításra a nyomdászat, az írógépek, a távközlés, a fototechnika, a rádió, az audiovizuális technológiák és a televíziózás tárgyköréből, emellett az „egyebek” csoportjában megtekinthető egy-egy régi porszívó, hajszárító búra, sőt egy fából készült hűtőszekrény is, amelyben felül külön rekesz szolgált a jégnek, alul pedig a hűtésre szánt élelmiszereknek. Személyes kedvenceim a kiállított tárgyak sorában egy óriási, sötétzöld tölcsérrel ellátott gramofon a 20-as évekből, egy Bauer típusú filmvetítő a 30-as évekből, valamint egy műtermi fényképezőgép a 19. század végéről. A gramofon mellett régi hanglemezek sorakoznak, erős a kísértés, hogy felhelyezzünk egy lemezt, és lejtsünk pár tánclépést a karcos charleston ütemére. A filmvetítő már csak méreteinél fogva is impozáns darab, az óriási, fekete konstrukció jóval az ember feje fölé magasodik. Jól látható, hová helyezték el rajta a filmtekercset, s az összhatáshoz már csak egy képzeletbeli bárzongorista hiányzik, aki játékával kíséri a némafilmek jeleneteit. A műtermi fényképezőgép szintén a régi idők hangulatát idézi, hiszen fából készült, szekrényszerű, kecskelábú szerkentyű, kiegészítve egy fényképek vágására szolgáló falappal. Elnézegetve könnyű elképzelni a mögötte görnyedő fotográfust, aki egy lepel ráncai alól rikkantja: „Itt repül a kismadár!”

A tágas kiállítótérben segítik a technikai eligazodást a tematikus egységeket kísérő ismeretterjesztő szövegek, amelyek áttekintést adnak az egyes műszaki területekről, valamint az újságokból és más nyomtatott sajtótermékekből származó reklámanyagok a téma szabadkai vonatkozásait ismertetik. Nemcsak műszaki érdeklődésűeknek ajánlanám tehát a gyűjteményt, hanem bárkinek, hiszen az ismeretterjesztő jellege mellett szórakozásnak is remek. Május 16-ig látogatható.

A múzeum első emeletén újabb időbeli kalandozásra várják a látogatókat, ugyanis itt kapott helyet a Néprajzi Osztály állandó tárlata, amely az Időutazás címet viseli. Ez a történeti-néprajzi kiállítás a társadalomnéprajz és folklór szempontjai szerint mutatja be többnemzetiségű régiónkat. Külön egységekbe csoportosították a szórakozáshoz, az árutermeléshez, a népi tudáshoz, a családi és szakrális ünnepekhez, a lakodalmakhoz, valamint a női és férfi szerepekhez kötődő tárgyakat.

Az első terembe lépve különböző kézműves mesterségekhez köthető szerszámok, termékek kaptak helyet. Szembetűnők például a cipészmesterek hajdani kaptafái, egyiken egy valódi, tisztességben megráncosodott bőrcipővel, vagy a papucsos helyre kis pillangós papucsaival. A kovácsmester óriási fújtatója uralja a teret, akár egy termetes nagybőgő, nehéz felmérni, mekkora férfierő kellett a működtetéséhez. A kiállított parasztkocsikon szinte minden fából készült, alighanem ilyenek szerepelhetnek Weöres Sándor Robogó szekerek című versében, amelynek két sora remekül érzékelteti, milyen élmény lehetett az efféle szekéren utazás: „Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek / az uton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik…”, s kopognak a kerekek, akár a trappoló lovak patái. A mesterségek és műhelyek bemutatása mellett szemre vételezhetjük, milyen lehetett a hajdani piac, az ott kapható áruk sokfélesége, mellette a sikeres vásárlás megpecsételésére szolgáló hellyel, a kocsmaszerű kávéméréssel.

A következő termekben megelevenedik egy hajdani gyógyszertár belseje, a sok felcímkézett, porcelán tégellyel; szintúgy látható a vallási és családi ünnepek egy-egy részlete; egy lakodalom forgataga a jellegzetes viseletekkel, valamint megtekinthetők az ünnepi étkezések tárgyi hozzávalói is. Felismerhetjük itt nagyanyáink korának „paszulytányérjait”, a rongyszőnyegek készítésére szolgáló szövőszéket, s egy kezdetleges, fából készült mosószerkezetet is, amelyben egy kar segítségével lehetett mozgatni-forgatni a mosásra szánt ruhaneműt. Egyes vitrinekben az áhítat eszközei, régi imakönyvek, feszületek láthatók, s akadnak a férfiúi bandázás és a katonaélet tárgyi eszközeit bemutató vitrinek is. Olyan gazdag az itt kiállított anyag, hogy többszöri körséta során is akad új felfedezni való, s az ember nehezen tudja eldönteni, bámészkodjon vagy fotózzon-e inkább. Legbölcsebb mindkettőt megtenni.

A múzeum második emeletén pedig a Természettudományi Osztály állandó tárlata található, amely A természet és az ember címet viseli. E kiállítás elsősorban Észak-Bácska természeti értékeit, azok változatosságát, szépségét, illetve veszélyeztetettségét ismerteti. A tematikus egységek diorámáit végigjárva megtekinthetjük például, milyen növény- és állatvilág jellemzi vidékünk löszös, szikes, vizes és homokos élőhelyeit, s válaszokat kaphatunk rá, hogyan alakult ki Észak-Bácska élővilága. Külön szekció foglalkozik a természeti értékeinket veszélyeztető emberi tevékenységekkel, és a természetvédelem kérdéseivel. A tárlat szembesít bennünket az ember természetkárosító munkálkodásával, ugyanakkor megpróbál megoldásokat kínálni rá, hogy mit tehet az egyén és mit a társadalom a Föld élővilágának megmentése érdekében. E gyűjtemény legszemléletesebb része egy sajátos Noé-bárka, amelyben korunk állatai kaptak helyet, elgondolkodtatva bennünket arról, hogy a ma élő fajok közül is milyen sok veszélyeztetett és védelemre szorul, mivel egyre inkább elpusztítjuk magunk körül a természetes élőhelyeket, ezáltal pedig eltűnőben az állatok élettere. A legkijózanítóbb felismerés mégiscsak az, hogy Földünk élővilágának veszélyeztetésével saját fajunk fennmaradása is kérdésessé válik. E téma felnőtteket és gyerekeket egyaránt érint, így fontos gondolkodni, beszélni róla. A kiállítótérben helyet kapó interaktív, foglalkoztató, információs pontok éppen e célokat szolgálják, s remélhetőleg mind többeket ejtenek gondolkodóba.

Jómagam is élményekkel felvértezve és kérdésekkel a fejemben hagytam magam mögött a megtekintett kiállításokat, annak bizonyosságával, hogy az újságolvasók figyelmébe ajánlom őket. Szánjanak rá egy bő órát, ha a Szabadkai Városi Múzeum környékén járnak, és vegyenek részt e kalandos időutazásban. Biztosíthatom: megéri betérni.