Vásárlási szokásairól ritkán mond le az ember. Egyesek boltokban, üzletekben bóklászva élik ki beszerzési ösztöneiket, újabbnál újabb portéka, áru és egyéb darab után kutatva, mások rutinos körúton seperc alatt megveszik a szükséges dolgokat. Az utóbbihoz tartozom.
Megvan, hogy mely üzletben veszem meg a tisztálkodási szereket, hol a tejtermékeket, mit veszek a piacon, és pontosan mit és mennyit a péknél. Még arra is van „szabály”, hogy a hét melyik napján hova fordulok be. Unalmasnak, monotonnak tűnő, de aki ennyire undorodik a boltoktól, annak más megoldása nincs. Megtervezett úton, minél rövidebb időn belül elintézni. Ez a cél, mert szerintem a vásárlás nem más, mint idővesztés és pénzpazarlás. Szükséges rossz, amelyen túl kell esni.
Irigylem a másik táborba tartozókat, akik idejük jó részét képesek a polcok előtt tölteni, kezükbe venni, forgatni, nézegetni egy-egy darabot. Kedvükre válogathatnak a kisebb-nagyobb kiszerelések, csomagolások között. Kosarukba engedik, majd jobbat felfedezve, lecserélik azokat. Mosollyal a szájukon, elégedetten érkeznek haza és újságolják, mutogatják, mit hoztak. Nekem ilyenkor csak az a dolgom, hogy nyugtázzam magamban, ez is megvan, és nem rám hárult ez a munka, amely másnak szórakozás és könnyelmű örömforrás.
