Örök dilemma, hogy milyen ízvilágú fagylaltokat válasszak, valahányszor rászánom magam, hogy meglátogassam a kedvenc fagyizómat, a tejeseket vagy a gyümölcsöseket részesítsem-e inkább előnyben, mert keverni egészen egyszerűen nem szeretem a kettőt, aztán általában a pillanatnyi hangulatom dönti el, hogy melyik csoport mellett döntök, azokon belül pedig általában már a jól bevált ízek dominálnak, na, jó, olykor azért kirúgok a hámból, és egyiket-másikat lecserélem valami olyasmire, ami megtetszik az éppen aktuális kínálatból, ugyanakkor illik is a többi ízhez. Azt sem szeretem igazán, ha az árus megtéved, és rossz sorrendben helyezi a gömböket a tölcsérbe, hiszen nem véletlen kérem éppen olyan sorrendben, ahogyan kérem, igaz, általában vagyok annyira illemtudó, hogy nem teszem szóvá, legfeljebb magamban bosszankodom miatta.
Talán részben éppen ez az oka annak, hogy bár a gasztronómia egyéb területein jobbára nyitott vagyok a kísérletezés iránt, a fagylaltok terén valahogy kevésbé lelkesen állok a kérdéshez, különösen, amikor furcsa megnevezéseket látok vagy nem mindennapi összetevőket fedezek fel, ami persze nem jelenti azt, hogy nem díjazom az új ötleteket meg a kreatív megvalósításokat, csupán azt, hogy az élvezetüket inkább meghagyom másoknak. Így vagyok az idei Balaton Fagyijával is, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a kecskesajtból készült, sült- és sósmandula felhasználásával gazdagított, illetve rozmaringgal ízesített kreáció sokak tetszését elnyerte, illetve bizonyára sokakét el is fogja még a nyár folyamán. Egészségükre!
