Felhőszakadás volt csütörtökön Szabadkán. Ilyenkor mindenki tudja, hogy a vasútállomásnál lévő felüljáró alatt nem lehet átmenni, mert megáll a víz. Persze, van még több kritikus pontja a városnak, amely ilyenkor úszik és amit tanácsos hirtelen esőzés idején elkerülni, de ez a Szabadka fő ütőerén lévő pont talán a legrosszabb.
Most az özönvízszerű eső után is az egyik kis Yugónak csaknem a tetejéig ért a víz. A Palics irányából érkező forgalom a Majsai híd felé terelődött. Két óra környékén hatalmas dugó alakult ki. Egy óra hosszába került, hogy a Kertvárosból bejussak a városba. Autóbuszok, kamionok araszoltak előttem.
Nem értem, ugyan mivel lehettek elfoglalva a közlekedési rendőrök, hogy nem tudtak segíteni a forgalom irányításában.
Aki szabadkai, az tudja, hogy ilyenkor ez szokott lenni. Azt is tudja mindenki, hogy, ha nem mehet a főúton, a mellékutcákban dugó alakul ki, s nemcsak azért, mert egyszerre sok jármű van az úton, hanem első sorban azért, mert nincs közlekedési kultúránk. Aki a főúton van, az siet, bánja ő, hogy a mellékutcából 10 percenként tud egy-egy kocsi kisurranni.
Valamennyien ugyanabban a cipőben jártunk, mégsem tapasztaltam senki részéről semmilyen jóindulatot. Arcátlanul megálltak az autósok az útkereszteződésben, elzárva ezzel a főútra, a sorunkba csatlakozni kívánók előtt az utat, szirénáztak türelmetlenül, szitkozódtak.
Azon túl, hogy csak araszolva jutott mindenki oda, ahova indult, nagyon szomorú, hogy a megértés és a tolerancia helyett türelmetlenséget és durvaságot tapasztaltam.
Tulajdonképpen ilyenkor derül ki, mennyire kiveszett belőlünk az előzékenység, a kultúra és az egymás iránti tisztelet. Ennél csak az az elképesztőbb, hogy egy ájult ember mellett is képesek vagyunk az utcán úgy elmenni, mintha észre sem vennénk, hogy valaki fekszik a földön.
