Nincs rosszabb annál, amikor írni kellene, az ihlet viszont várat magára. Az ember lázasan gondolkodik a papírra (számítógép képernyőjére) vetendő dolgokon, mereven bámulja szövegszerkesztőjének fehérségét, s egyre töri a fejét azon, hogy mivel kellene betölteni a kért 1500 karakteres anyagot. Vannak, akik ilyenkor az interneten fellelhető híreket böngészik, hátha találnak valamit, amit ügyesen kommentálhat, s letudhatja a napi feladatot, mások pedig inkább hagyják az egészet, s lesz, ami lesz alapon a jó szerencsében bíznak. A legtalálóbb egy üres dokumentumfájl átadása lenne, sajnálatos módon úgyis rengeteg olyan történés, emberi – Uram bocsáss! –, politikusi viselkedés van, ami annyira ledöbbenti a sok mindent átélt újságírót, hogy ő is képtelen megszólalni. Vagyis megszólalna ő, de legfeljebb egy olyan cifra káromkodásra futná, amelyet végképp nem tűrne el a nyomdafesték, a Cenzné és az ura pedig teljesen felháborodnának. Végül pedig nem marad más hátra, mint az írói blokk esetének, és önérzetünknek többé-kevésbé sikeres kezelése egy hosszú, magányos sétával a természetben, vagy pedig jóféle árpalével a közeli szórakozóhely tornácán. Természetesen csakis kikapcsolt mobiltelefonnal a zsebünkben.
