Sokan álltak sorban a pékségben, a reggeli ideje volt. Egy behúzott vállú, kissé hajlott testtartású, középkorú férfi került sorra, az előtte lévő fiatalember még a vásárolt finomságokkal és a visszajáró pénzzel babrált. „Elnézést kérek, hogy élek, nem tehetek róla” – valami ilyesmit sugallt a szomorú tekintetű férfi egész testtartása. Kirakta az összes pénzét a pultra, rámutatott a lángosra. „Mennyibe kerül ez?” – kérdezte félénken. Nem volt rá 35 dinárja. „Talán egy töpörtyűs pogácsára futja” – mondta az eladó. A férfi tanácstalanul toporgott. Az épp távozó fiatalember egy laza mozdulattal a pultra dobott némi pénzt, a férfi mögött álló nő pedig azt mondta: „Kérjen, amit csak szeretne, a vendégünk”. A férfi lehorgasztott fejjel ismét a lángosra mutatott: „Ebből kérek kettőt”.
Nemrégiben Amerikában egy kórházban elhunyt egy asszony, mert öt napja nem evett semmit, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Én azt hiszem, mifelénk ilyesmi nem történhet meg. Nem azért, mert nem létezik mélyszegénység és éhség, hanem azért, mert vannak figyelő szomszédok, törődő rokonok és együttérző ismeretlenek.
