A Kolozsvári Magyar Operában a napokban játszották a Valahol Európában musical utolsó előadását az eredeti szereposztásban. A rendező (Béres László) ezért előadás előtt a 37 gyermekszereplőt egyenként színpadra szólította, mint mondta, ők azok, akik szinte névtelenül játszották két éven át a darabot. Mindegyiküket megtapsolta a közönség. Én meg közben arra lettem figyelmes, hogy nem Martinok, Patrikok, Conorok meg Szebasztiánok szaladnak fel a vörös plüssfüggöny elé, hanem Csengék, Eszterek, Gergők, Áronok, Katák, Mártonok, Orsolyák szeme csillogott, amikor meghajoltak, és összekacsintottak a közönséggel.
A színházlátogatást megelőzően két fiatal kolozsvári értelmiségivel beszélgettem, akik azt mondták, jó magyarnak lenni Kolozsvárott, s ők büszkék arra, hogy magyarok. Én a névadásban is ezt véltem felfedezni. S önkéntelenül is eszembe jutottak azok a vajdasági fiatal magyar szülők, akik Kirának, Ajsának, Szabinának, Noelnek nevezik gyermeküket. Megérdemelne egy kutatást, vajon nem tartják elég jónak a magyar neveket? Értékesebb számukra az idegen név, mint a magyar? Vagy pusztán divathóbortról van szó?
Elgondolkodtató.
