Ez már nem a régi, nem parázslik a levegő a kocsmában, nem csattannak el pofonok. A kidobó is unatkozik – panaszkodott a múlt héten egy ismerősöm, amikor hosszú idő után újra megjelentünk egy rockkoncerten.
Igaza volt. A bulin ugyanis az emberek jobbára örömükben borultak össze egy-egy ismert dal hallatán, nem pedig azért, hogy kikaparják egymás szemét, mint mondjuk néhány éve. Baráti kézfogások, közös fotók, hangos koccintások jellemezték az estét.
Ha vita alakult ki, az emberek elvekkel próbálták meggyőzni a másikat az igazukról, nem pedig egy üres sörösüveggel vagy otthon gyártott ólombokszerekkel, mint 12 éve, amikor mozgolódni kezdtek a kemény zene világában.
Persze, azért most is beugrik néhány „kemény legény” a képbe, akik felfújják magukat, mint a gömbhalak, és keresik a bajt. Ők alkotják a bátor csődörök táborát. Nemrég kezdtek el súlyzózni, kicsivel magasabbak, esetleg kövérebbek az átlagnál, vagy csak nem volt még szerencséjük egy tisztességes pofonhoz. Nagy részük felheccelten érkezik a buliba, mert tisztességesen fel kellett pofozni a hétéves öcsit, aki véletlenül megnyitotta a pornót a számítógépen, és magyarázkodni kellett a szülők előtt. Egyébként a vidéki törvénykerülő szakzsargon az ilyen személyeket csak így emlegeti: „anyué”.
Mégis jó hangulatú volt a buli.
Mondhatom, lenne mit tanulniuk a mosdatlan, kitetovált hajasoktól a megmosdatott, jól borotvált, lila inges selyemfiúknak, akik rendszeres jelleggel verik egymást véresre az utóbbi időben. Hobbiból.
Anyu sem büszke rájuk emiatt.
