Nehezen érzékelem a külvilági forgatagot. Nehezen fogalmazom meg gondolataimat. Nehezen jönnek ajkamra a szavak. Nehezen lélegzem.
Nehéz megérteni a súlyos tettek még súlyosabb következményeit. Nehéz felfogni a kiüresedett tekintetek üzeneteit. Nehéz megérezni az építő energiákat a szívtelennek ható közegben. Nehéz élni egy lelketlen társadalomban.
Könnyű hangoskodni és acsarkodni. Könnyű az ócskavasárus hangján óbégatni az üres szólamokat. Könnyű verni az asztalt a nacionalizmus ellégiesedett tartalmával. Könnyű gyűlölni az ismeretlen szomszédot, és ellenségeket nevelni az utódokból.
Nincsen bátorságod felállni a vályútól, és nemet mondani az újabb agyhalált idéző moslékadagra. Nincs merszed megharapni a gazdát ütlegelő kezeit. Nincs merészséged elszakadni a megszokott mintáktól. Nincs lelki erőd álmodni egy őszinte jövőről.
Jól esik mikor megsimogatják a képmutatás mocskával elborított orcád. Jól esik bennmaradni komfortzónád határain belül. Jól esik meghúzni magad egy félreeső padon, ahol ledobhatod az álarcod. Jól esik néhány pillanatra elsüllyedni az önsajnálat kényeztető mocsarában.
Nem vagy tudatos szerelem és szeretet közben. Nem érzed a másik teremtő energiáinak erejét. Nem vagy hű földi küldetésed céljához. Nem vagy ember.
Egyszer felemelkedsz a mocsokból. Egyszer kihúzod magad, és büszkén zengi ajkad szíved nyílt szólamát. Egyszer őszinte leszel, igazán őszinte. Egyszer majd ismét megszületsz és akkor majd újra ember leszel.
