Római körsétája során Paolo Sorrentino A nagy szépség (La grande bellezza) című játékfilmjének főhőse egy monumentális kiállításnak lesz a szemtanúja. A művész mindennap készített magáról egy fényképet, majd az évek alatt összegyűlt sok ezer portrét szép sorjában felsorakoztatta egymás után egy hatalmas kertben.
A hatvanöt éves férfi szó nélkül nézi végig az idő múlásának kézzel fogható lenyomatát, a fotóművész arcán megfoghatatlanul pergő pillanatokat. Az egymás melletti képek mindig szinte teljesen egyformák, s mégis, a sok-sok egymáshoz hasonló kép sorozatának első és ezredik darabja között szembeötlő különbségek észlelhetőek.
Úgy változunk meg, hogy észre sem vesszük. Ma azt gondolom, amit tegnap gondoltam, holnap azt fogom gondolni, ami ma gondolok, néhány év után pedig ráébredek, hogy a régihez viszonyítva módosult a véleményem egy bizonyos jelenséggel kapcsolatban. Az idő múlása, vagy a megváltozott körülmények teszik, nem tudom.
Sétája során a filmhős régi ismerősökkel találkozik, új emberekkel ismerkedik meg, hol mélabúsan, hol ironikusan gondol vissza a mögötte lévő napokra, belső utazása kimondatlanul is felveti a kérdést: mi az, ami a mindennemű változás ellenére megmarad? Lehet, hogy akkor változnánk meg igazából, ha megszűnnénk változni.
