Jó kísérőszöveggel minden eladható, és nagyon sok ember meggyőzhető, hogy az eddigi három pengéjű borotvája helyett a jövőben az ötpengéjűt válassza, hogy ne a három, hanem a négy összetevőből álló fogkrémet vásárolja… Így volt ez akkor is, amikor még nem volt internet és televízió sem, legalábbis ez következik az alábbi anekdotából.
Sevilla egyik utcájában négy borbélyüzlet közül választhattak az emberek. Törték is a tulajdonosok a fejüket, hogyan szerezzenek minél több kuncsaftot, milyen reklámszöveggel győzzék meg a nyiratkozni óhajtókat. Egyik nap az utca elején levő borbély kiírta: Spanyolország legjobb borbélya! Nem sok időnek kellett elmúlnia, hogy a pár méterre található, második üzlet tulajdonosa válaszul az Európa legjobb borbélya feliratot tegye ki az ablakba. Kicsit később a harmadik borbélyüzlet is cselekedett: A világ legjobb borbélya felirat láttán méltán lehetett büszke magára, és gondolta, hogy a negyedik borbélyüzlet ezután be is zárhat. Na, de nemcsak a magyar ember találékony, hanem a spanyol is, s ezt az általa kirakott felirat is bizonyította. Ő ugyanis kis töprengés után, egyszerű emberhez illő logikával, szép öles betűkkel azt írta ki a cégtáblájára: Az utca legjobb borbélya!
