Szabadka környéke gyümölcstermesztő vidék. Ilyenkor ősszel szinte roskadozni szoktak az asztalok az almáktól. Különböző fajtájú illatos gyümölcsök között válogathatott korábban a piacokon a vásárló. Gyönyörűség a szemnek, és persze ahogyan a más télirevalót bekészítettük, korábban almából is többet vettünk, egy-két, sőt több ládával is, mert elfogyott az a hosszú télen. Sőt.
Autóban utazva a gyümölcsösöket nézegetve úgy tűnt, bőséges termés volt az idén. Hogy tényleg így volt, azt a termelők is megerősítették. Nekünk vásárlóknak ez jó, mert olcsóbban hozzájutunk az almához.
A napokban vendégségbe indultam, és úgy gondoltam, nagyobb mennyiségű almát is viszek a rokonságnak, mert itt errefelé van.
Nagy meglepetés ért a szabadkai tejpiacon. Mintha egyetlen almatermelő sem lenne a környéken, úgy nézett ki a város legnagyobb piaca. Persze, azért lehetett venni az egyik legértékesebb gyümölcsből, de behozatalit.
Gyorsan érdeklődtem még ott helyben, tudja-e valaki, mi történt, miért nincs alma. Mindenki csak a vállát vonogatta, nem érdemes árulni, mondták. Előbb értetlenkedtem, majd elmagyarázták, annyiért, amennyiért most kelendő lenne az alma, nem adják a termelők, inkább a hűtőházban őrizgetik. S mi tagadás, a ládaszámra való almavásárlás ideje is elmúlt. Kilónként veszik csak az emberek az almát, sőt van, hogy csupán néhányat, mert többre nem futja.
Hiába ez a legolcsóbb és legtöbbet érő téli gyümölcs, ami nálunk megterem, és a hideg napokra is eltehető, sokan nem tudják megvenni. A termelőnek meg nem éri meg néhány kiló eladásáért egy fél napot ácsorogni a piacon, közben fizetni a helypénzt meg a szállítási költségeket.
Én egyszerre sajnálom magunkat, vásárlókat, hogy leszegényedtünk, meg a termelőket is, akikre tovább gyűrűzik a szegénységünk. S így van ez az élet minden területén, a szegénység olyan, mint a fertőző betegség.
Lenne rá gyógyír, csak az túl drága.
