Úgy három hete minden átmenet nélkül sípolni kezdett a fülem. Kb. olyan frekvencián, mint a repülő turbinája alapjárásban. Idegesítő volt nagyon, sietve léptem hát. Mivel egészségügyünkben ilyesmit gyorsan elintézni lehetetlen, magánklinikára siettem egy fül-orr-gégészhez. A hölgy hevenyészve megvizsgált, és mindent rendben talált, egy lábon kihordott influenzaszerűség okozta gyulladás (vagy hasonló) lehet az okozó – állapította meg, és antibiotikumot írt ki. Közben – hogy egyéb esetleges okokat kizárjon – javasolta, vizsgáljuk meg a szívet is, tegyek fel ezért egy holtert. Naivan ráálltam, bele sem gondolva, hogy a szív ebben az esetben nem lehet kiváltó ok.
A holteres vizsgálat eredményének leolvasása után értesítettek, némi deviáció van, ergo kardiológiai vizsgálat szükséges. Láss csodát – eszméltem rá –, a kardiológus vezetékneve „véletlenül” azonos a fülész asszonyéval. És „véletlenül” ugyanazon klinika ugyanazon emeletén, két ajtóval odébb van a rendelője. Nem kellett Sherlocknak lennem, hogy ráeszméljek, miért is volt fontos azt a vackot 24 órán át hordanom; csak azért, hogy a hölgynek legombolt 3000 (és a holterért fizetett 2500) mellett a férje is megfejjen további 3000-rel.
Empátia, segítőkészség, hippokratészi eskü...?! Ugyan kérem! Ez szimpla rablás. Ocsmányabb, mint a szívtépő sztorikkal hiszékeny „áldozatokra” vadászó profi kéregetőké, hisz azok legalább nem élnek vissza az ember bajával.
Azóta szinte csak nőgyógyásznál nem voltam még (férfi létemre oda – eddig – furcsamód nem küldtek), kidobtam az ablakon egy kisebb vagyont, a fülem pedig változatlanul sípol.
A rendszer perspektívájából valójában így a jó. Ez a kívánatos állapot, ez a cél, hiszen az ún. egészségügynek és a gyógyszeriparnak nem kell az egészséges ember. Sőt! Minél több beteg kell, hogy a jobbulásba vetett reménnyel felvértezve nagy lapáttal hordja a bankót a szamaritánus papokat játszó rablók oltárára és a farmakomaffia feneketlen kútjába.
