Furcsa dolgokat produkál az élet, állapítom meg újra meg újra, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen valamennyien gyakran találkozunk olyan történetekkel, amelyek ugyan önmagukban is furcsáknak tekinthetők, ám az adott helyen, az adott időben és az adott körülmények között furcsaságuk mellett arra is alkalmasakká válnak, hogy jócskán túlmutassanak önmagukon.
A minap egy rendkívül érdekes szakmai előadást követően – amelynek témája éppen a manapság olyan sokat emlegetett, ám talán még mindig nem eléggé elterjedt és a közgondolkodásban még mindig nem eléggé meghonosodott „lifelong learning”, azaz az élethosszig tartó tanulás jelentősége volt, különös tekintettel annak nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi vonatkozásaira is –, az autóba beülve és a rádiót bekapcsolva az egyik kereskedelmi adó hírei között tudomást szerezhettem arról, hogy egy huszonkét éves brit kismama azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette, máris kisbabája mellműtétjére gyűjtöget, ugyanis hosszú évek múlva ezzel kívánja majd megalapozni a gyermeke jövőjét. A modellkedéssel foglalkozó hölgy kifejtette, azt szeretné, ha leánya egyszer majd a nyomdokaiba lépne, és a modellszakmát választaná, ám mivel tudja, hogy ha ezen a pályán sikeres akar lenni, akkor szilikon mellekre és farfeszesítő műtétekre is szüksége lesz, ezért máris elkezdett félretenni ezeknek a beavatkozásoknak a finanszírozására. Az áldozatkész kismamának eddig ezer fontot sikerült megtakarítania azzal, hogy az utóbbi időben nem vásárolt magának új ruhát.
A hír önmagában is elég furcsa, ám az említett előadáson hallottakkal összefüggésbe hozva még inkább annak tűnt. Azon kezdem el gondolkodni, mi lehet az oka annak, hogy a hölgyben fel sem merült, hogy az összegyűjtött pénzt egyszer majd leánya iskoláztatására fordítsa. Talán úgy gondolhatta – esetleg éppen saját példáján okulva –, hogy egy szilikon mell sokkal jobb befektetés lehet, mint egy egyetemi diploma? Azután az jutott eszembe, vajon hogyan lehetne megértetni vele és a hozzá hasonlókkal az élethosszig tartó tanulás lényegét. Cikáztak a gondolatok a fejemben, de igazán jónak tűnő megoldás nem jutott eszembe. Abba viszont már szinte bele sem mertem gondolni, vajon mi fog történni akkor, ha a kislányát esetleg jobban érdekli majd az orvoslás vagy az atomfizika, mint a szépségipar, vagy – hogy a külsőségeknél maradjunk – mi fog történni akkor, ha a kislánynak netán lesz valamilyen szépséghibája, vagy valamilyen oknál fogva mondjuk túlsúllyal fog küzdeni.
De persze mindezekbe belegondolni nem is az én dolgom, sokkal inkább az áldozatkész kismamáé. Vagyis az övé lenne. Még akkor is, ha soha nem hallott semmiféle előadást sem az élethosszig tartó tanulás jelentőségéről, sem annak gazdasági és társadalmi vonatkozásairól.
