Sokáig remélni sem mertem, hogy egyszerűen, félreértés és fennakadás nélkül fog működni az internetes befizetés. Aztán több havi gyakorlás után meggyőződtem, mekkora áldás ez az újabb kori csoda. Én otthon, egyedül, a nap bármely szakában elvégzem azt, amit eddig a tolóablak mögötti kicsinosított hölgyek intéztek el helyettem, meghatározott időben, némi díjazás fejében. Most már nem kell sorakoznom, időt vesztegetni, számlát, befizetőlapot töltögetni, ráadásul fizetni a szolgáltatásért. A rendszer működik.
Egy-két év kihagyás után viszont ismét bankba kényszerültem egy számlával, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az Intesában 100, az Agricole-ban 80, a Kommerciálisban 60, az Erstében 70, az AIK-ban, akár a postán, „csak” 50 dinárt fizettetnek minden egyes számla kezelése nyomán.
Egy újság vagy egy kenyér ennél is olcsóbb, egy liter tej 80, egy kg krumpli 40 dinár, egy kg káposzta feleannyi, a gyümölcs kilója ugyancsak ott mozog, mint amennyivel a bankok megvágnak bennünket egy-egy számla megfizettetésénél.
Megpróbáltam kiszámolni, mennyit kellene elkérni egy újságért, a kenyérért, tejért, krumpliért, káposztáért vagy gyümölcsért, ha munkánkkal (a mögötte levő infrastruktúrát is beleértve) annyit akarnánk keresni, mint a pénzintézmények. Se többet, se kevesebbet. Számításaim bizonyára pontatlanok, de az eredményt mégsem merem leírni. Az azonban sejthető, hogy az átlagfizetés semmire sem lenne elegendő.
