Most is úgy érzem magam, mint a kilencvenes évek elején. Történt akkor, hogy egy nagynevű politikus felszólította az ország népét, hagyjuk már abba az utcasarki pénzváltogatást, vigyük a beváltandó devizánkat a bankba, mert igaz, hogy csak kicsivel, de hozzájárulunk az ország talpra állásához. Én úgy gondoltam, ha megtehetem, miért ne tennék jót.
Már minden tartalékunkat feléltük. Az utolsó bankjegyet akartam felváltani, majd egy részét beváltani. Sokan voltak a bankban, sorba álltam a hatéves fiammal, és kivártam a soromat. Odaadtam a pénzt, és mondtam: százat szeretnék belőle dinárra váltani. A hölgy a tolóablak mögött se szó, se beszéd keresztül kiabált a termen: Vlado, gyere, van itt egy ezres, el kell vinni a szomszéd bankba, hogy leellenőrizzék. A portás vagy ki volt az úr, nem tudom, azonnal ott volt. A hölgy pedig mindenki füle hallatára nekem még elmagyarázta, kénytelenek a bankókat ellenőrizni, különösen az ilyen nagy címletűeket, mert hamis is lehet.
Mondta, várjak, majd ha visszajön a fickó, folytatjuk. Mit mondjak, majd elsüllyedtem, olyan kényelmetlenül érzetem magam. Félreálltam.
Visszaért a pénzem, és a hölgy ugyanolyan arcátlanul ordított a tömegbe: hol van az a nő, aki ezer márkást akar beváltani.
Mindenki nézte, ugyan kinek van ennyi pénze. Odamentem és visszakértem a bankómat. A hölgy nem értette. Nem akartam cirkuszt csinálni, meg a diszkrécióról papolni, fogtam a pénzemet, kimentem az utcára a viszonteladókhoz, és elmondtam, mit szeretnék: 100 márkáért kérek dinárt, a többit devizában.
A jól ismert üzér azt mondta, 10 perc múlva hozza és elhúzott az ezer márkásommal. A gyerek nem értette, hogyan volt bátorságom odaadni ilyen sok pénzt a Városháza tövében ácsorgó üzérnek, akinek még a nevét sem tudom. Azt válaszoltam, a pénz biztosan itt lesz. Így is történt.
Most megint az ócskapiac helyett a boltban kellene vásárolnom, hogy segítsem az országot a talpra állásban. Lelkiismeretes állampolgárként ez a dolgom, bármennyire is keveset vásárolok. Csakhogy a piacon minden olcsóbb. S egyáltalán nem mindegy, mennyibe kerül a fogkrém, a mosogatószer vagy akár az élelmiszer. S ha sajtot veszek, legalább nem látom, hogy háromszor annyi papírt tesznek a mérlegre, mint amennyire szükség lenne.
