Faluhelyre minden később ér oda. Később jött az áram, rádió, tévé, telefon, kábeltévé, de késett az internet is. Gyakorlatilag az emberi jogok is késtek. Ha őszinte akarok lenni, én annak idején észre sem vettem, hogy nekem -még anno- gyermekjogaim is lettek. Na, az is lehet, hogy ez megint valami új keletű dolog, nem tudhatom, mivel már nem vagyok gyerek, de szülő sem vagyok még.
Arra szeretnék kilyukadni, hogy sokan panaszkodnak a gyermekjogok ellentmondásosságára, arra hogy a gyereket túlságosan önállósítja, holott pedig pont azért kezelik kiskorúként, mert egyes dolgokban képtelen megfelelő döntéseket hozni. Alapvetően ezek a jogok azért vannak, hogy a gyermeket megvédjék attól, hogy valami trauma érje fiatalkorában, amely aztán esetleg negatív kihatással lesz rá élete végéig.
Ma, a tanároknak, de még a szülőknek is tilos a gyermek testi fenyítése. Emiatt nálunk, inkább a gyerekek „rakják meg” a szülőket, úgy kezelik őket mint cirkuszos a majmot, aztán pedig a kölykök „jogai értelmében” bizonyos védelmet élveznek. Az én időmben, faluhelyen, ha rossz fát tettem a tűzre, egyedül egy dolog állt jogomban: tartani a szám, mert ha visszapöntyögök, esetleg kapok még egyet, nagyobbat, mint először.
Hasonló a helyzet az iskolában is. Ott már úgy nevelnek a tanárok, hogy az semmire sem hasonlít. Értem én, hogy nem szabad ütni a diákot, de belőlem is ember lett, és mégis egyszer egy akkora taslit kaptam a megboldogult képzőművészet tanáromtól a harmadik órán, hogy még a hatodikon is csengett a fülem. Na.
