Egy fürt szőlőről írok ma reggel. Behoztam a kertből, és egy tányérra tettem. Néha rápillantok és figyelem, ahogyan szétmászik belőle a bogarak és rovarok egész mikroközössége. Mintha nem is lenne olyan teremtmény, amely ne élősködne rajta: a szőlőmoly, a nyerges szőlőmoly, a szőlőilonca, a katicabogár, sárga színben is, aztán másznak ki belőle pókok és hangyák, a muslincák pedig egész rajban lengedeznek felette. A többit nem tudom felsorolni, vannak köztük ismeretlen lények is.
Ebből mindjárt kiderül, hogy semmit sem permetezek, szőlőből is csak a régi fajtákat őrizem meg, főleg a saját kedvtelésemre, melyeket nem kell permetezni. Persze nem ártana meg nekik a permetezés.
De az a tapasztalatom, hogy nem is érné meg. Jobb a mérgeket távol tartani, permetezés nélkül is jut belőlük elegendő a szervezetünkbe. Másrészt ilyen módon se lehetne megvédeni a termést. Tavaly a darazsak vitték el a felét, az idén pedig a madarak. Vettem egy óriási hálót néhány évvel ezelőtt – sokfelé ilyennel védik a termést –, de az ilyen inkább nagyüzemi termeléshez kell, egy ilyen nagyságú kertet, mint az enyém, csak elcsúfítja.
A védett és a nem védett madarak most ugyanolyan étvággyal lakmároztak belőle. Hallatlanul gazdag itt a madárvilág. A hangjuk mindig betölti a kertet, de amikor a szőlőmet zabálják, akkor nagyon utálom őket. Bármin képesek összeveszni, igazi csata folyik egy-egy szebb fürtért, és az utánuk maradt, a szétcsócsált fürtök maradványai csatatérre emlékeztetnek. Még takarítani is kell utánuk. Az elegáns énekesmadarak is csak úgy táplálkoznak, mint a disznók.
Már évek óta nem tapasztaltam, hogy rothadnának a fürtök, de most ez történik ebben a hol esik, hol kisüt a nap időjárásban.
Nincs más hátra, mint kipréselni a szőlő levét. A zöld must frissen a legegészségesebb, néhány óra múlva már oxidálódik, ülepedni kezd, de ez egy másik történet.
