A mezőgazdasági terményeket felvásárló és feldolgozó üzemek gyakran válogatósak, különösen amióta az ország megnyitotta piacát az EU-ból származó mezőgazdasági termékek előtt. Emiatt a tejgyárak állandóan lefelé faragják a tej felvásárlási árát. A bánáti parasztembörök eszén azonban nehéz túljárni, nem hagyják magukat zsarolni. Az övön aluli ütésekre megfelelő választ adnak.
Az egyik bánáti kis faluban három tejfeldolgozó is vásárolja a tejet. Az esti órákban megy végig a falu utcáján a tejeskocsi, és a házak előtt öntik a ciszternába a kannákban kirakott tejet. Amikor híre megy, hogy aznap mérik a tejzsírt, Julis néni az utca elején adja át a tejet, és ilyenkor piros kendőt köt, amelyből az utcán távolabb állók már messziről látják, hogy nem érdemes vizezni a tejet. Amikor Julis néni fehér kendőt visel, szabadon „dúsítható” a tej a jóféle csapvízzel.
A másik bevált módszer, amikor a gazda a faluban létesült tejátvevő állomásra maga viszi el a tejeskannákat. Több átvevőhelyen is adnak át tejet minden nap, és attól függően, hogy melyik átvevő végez ellenőrzést, a vizezett tejet tartalmazó kannát a másik átvevőhelyre viszik. A tejprémium késik, a tejtermelés veszteséges, ilyen körülmények között az „egycsöcsű” tehén (a vízcsap) fizet a legjobban.
