Szinte minden téli napon fojtó, nehéz füst száll fel a kéményekből. Faluhelyen ilyenkor sokkal súlyosabbnak tűnik a légszennyezettség, mint a városokban. A tavasz valóságos megváltás lesz – csak már jönne! –, főleg, ha gátlástalanul füstöl a szomszéd kéménye, merthogy ki tudja mivel fűt, az összetákolt füstelvezetője pedig még csak rokonságban sincs a szabványokkal.
Főként a nehezebb sorsú családok kályhái nyelnek el mindent válogatás nélkül, de nem csak az övéké. Normális helyeken a kezeletlen fa és a papír kivételével tilos minden hulladék elégetése, beleértve például az alábbiakat is: bútorlap, építési fahulladék, színes, „fényes” papírhulladék, PET-palack, műanyaghulladék, autógumi, használt ruha, rongy, fáradt olaj, üzemanyag… Ám, ki törődik ezzel? Vagy azzal, hogy szabványszerűen alakítják-e ki a kéményeket? Egyáltalán milyen levegőt szívunk? És nemcsak az ipari központokban, hanem a többi kis és nagy településen is.
Engem kifejezetten érdekel, de idevágó, helységekre lebontott hazai adatokat nem találok. S ez csak beárnyékolja egyébként sem túl rózsás sejtéseimet. Vagy még mindig jobb, ha nem tudom?
