Jó reggelt

Ismét lomtalanításhoz fogtam. A fürdőszobából, az előszobából és a konyhából viszonylag könnyen összegyűlt két nagy zacskó kacat.

Annyiszor olvastunk már a finn iskolák eredményességéről, hogy én – noha nem vagyok pedagógus, csak témaérzékeny – nagyon szívesen megismerkednék közvetlenül a gyakorlatukkal. A napokban újfent olvastam, hogy a finnországi oktatási intézményekben a diákok étkeztetése is prioritás.

Noha Szerbiában és a túlnyomórészt szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságban több a nő, mint a férfi, Banja Lukában pedig ez az arány még kifejezettebb, bizonyos idővel ezelőtt egy házasságközvetítő iroda elhatározta, orosz hajadonokat kínál fel nőtlen szerbiai férfiaknak. Kiderült, hogy az ötlet nem is volt rossz, az oroszországi nők annyira kelendőnek bizonyultak, hogy az üzleti fogás nemcsak virágzik, hanem a férfiak újabban az egyre tömegesebben ideköltöző orosz menekültek között is feleség után kutatnak.

Országunkban az emberi méltóságot nem tartják sokra, s ahol csak lehet, és aki csak teheti, igyekszik éreztetni a fölényét, amihez a legelterjedtebb módszer a kiszolgáltatott személynek a megalázása. Ez újra és újra megfogalmazódik bennem, amikor a szabadkai betegsegélyző épülete előtt megyek el, ahol mentőautók, illetve hétköznapi járművek állnak sorban, bennük magatehetetlen emberekkel.

Tegnap vettem észre, hogy elfogyott az AD-vitamin, amit a gyerkőcöknek adagolok reggelente. Még én is szedtem, amikor ovis voltam.

A lakás egyik előnye, hogy nincsenek bogarak benne. Időnként felvillan gyerekkori emlékként a rengeteg tücsök, a sok apró, kemény hátú, fekete bogár (a nevüket sosem tudtam kideríteni) és a kisebb meg a nagyobb pókok surranása a falusi házban.