Rozmaringos zöldbúza-törettel fermentált szőlőlevélbe töltött darált bárányhús fermentált póréhagymás hideg káposztával és házi málnaecetes lilahagymával, ez az ún. Mesés nyári káposzta, amely megnyerte a magyarországi Év Strandétele versenyt, amit idén már tizedszer hirdetett meg a Balatoni Kör.
Jó reggelt
Számtalanszor jártam már Budapesten, de ez az alkalom különleges volt, mivel az útitársam régen idegenvezetőként dolgozott. Úgy ismeri a várost, mint a tenyerét, rengeteg turistahelyre elvitt, és folyamatosan mesélt.
Palics és Szabadka között megközelítőleg nyolc kilométer van. Sokan és sokszor buszoznak oda-vissza, akárcsak én.
Az utóbbi időben sokszor hallhattunk arról, hogy a mezőgazdaság, ezen belül is a szarvasmarha-tenyésztés, negatívan befolyásolja földünk klímáját. Hogy ez igaz vagy sem, illetve hogy ezt milyen mértékben teszi, annak megválaszolását a szakemberekre bízom.
Két éve már ugyanaz a kis üdülőhely az úti célunk, és megtaláltuk azt a két kis strandot, amely számunkra ideális. Apró fehér kövek vezetnek a tengerbe a két kis öbölben, amelyeket sziklák vesznek körbe, pár lépcsőnyire pedig magas fenyők alatt finom hűvös található.
A csacsogó öregasszony leül az üresen álló székre a városi tömegközlekedésen. Levegőt sem vesz igazán, máris nyomja dumáját a mellette ülőnek.

