Kicsi gyerekként imádtam a sült tököt – nagymama tüzelős sporheltjének lernijében készült, illata, íze, állaga, formája, tetejének színe is csábító volt, fel tudom a mai napig idézni, ugyanúgy, mint az újévi tökös rétesét. Persze saját termés volt a hatalmas kobakos, mint szinte minden zöldség, ami a nagyi konyhájába került.
2026. szeptember 23., szerda
Jó reggelt
A gyerekek ajándékai a legőszintébbek. Tavaly karácsony reggelén, miközben a fiam izgatottan bontogatta a színes masnikat, én is kíváncsian nézegettem az ő aprócska csomagját, amit nekem készített.
Közeledik az év vége, és ez magával vonja az összegzések és ígéretek sokaságát is. Ilyenkor az államatyák is szeretnek bennünket emlékeztetni a sikereikre, felvázolni az ígéretes terveiket.
A minap eszembe jutott, hogy valahol anyósomnál lapul egy Igaz vagy Hamis társasjáték. Valahol a „kupiszoba” mélyén, ahol az „ezt már nem tudjuk hova tenni, de kidobni sem akarjuk” dolgokat tároljuk.
A düh majd szétvet, a kutyák undorodva fordulnak el a kert végében a lábasból kikapart szénfekete masszától. „Nem hiszem el, már megint leégettem a rizst!
Van valami nyugtalanítóan bűvös a butaságban. Nem csupán azért, mert gyakran az életünket leginkább meghatározó döntéseket hozza meg helyettünk, hanem mert olyan magabiztossággal képes járni-kelni a világban, hogy az intelligenciának esélye sincs felvenni vele a harcot.