Jó reggelt

Az ember végül is gyerek, nehezen kel, megmosdik, elkészül. A fehér ing nagyocska, a nadrág passzentos.

Miközben én ezt a szöveget írom, a barátaim már serényen készítik elő a péntek esti csülkös bab hozzávalóit. Ők korábban befejezték a munkát, így belevágtak, jómagam valószínűleg már csak a kondérban rotyogó fázisában fogom látni a készülő finomságot.

Ma van a menekültek világnapja. Négy évvel ezelőttig csak azt éltük meg, ahogyan a balkáni háború következtében menekültek hozzánk a boszniai, a horvátországi meg a koszovói emberek.

Nem tudom, más városokban megfigyelhető-e a jelenség, de Szabadkán vannak bizonyos napok, amikor egyszerűen úgy tűnik, megőrülnek az autósok. Az egyik alkalom, amikor erre sor kerül, ha esős, csapadékos idő van.

Csodálatos, milliárdnyi leheletfinom szálból font „szőttest” alkotnak a véletlenek – fordul meg gyakran a gondolataimban. Sokan sorsként, egyesek eleve adott „fátumként” élik meg e hihetetlenül szövevényes véletlen-sorozat-együttest, amely – nap nap után – valamennyiünk éltét determinálja.

Aláírtam! Igen, az este aláírtam a saját nyílt levelemet, amelyet most közzéteszek.