Jó reggelt

A napokban könyvet akartunk venni a feleségemmel. Igényes, magyar nyelvű gyermekkönyvet.

A január eleji csöndes, pihenős napok egyikén fogtuk magunkat és kirámoltunk a szekrényekből. Hosszas válogatást, mérlegelést követően két zsáknyi ruha gyűlt össze, amiről úgy gondoljuk, már nem fogjuk többet viselni őket.

Ahogy múlnak a napok, egyre több hír szól arról, hogy szilveszter éjszakáján a migránsok zaklatták, fogdosták Németország több városában is a nőket. Még belegondolni is borzasztó, mindannak tudatában, hogy Finnországban alig egy hónappal ezelőtt egymást követték a fiatal lányok megerőszakolásáról szóló hírek.

Nehéz az összegzés az év fordulóján, azt sem tudom, mit kell elvégezni, lezárni, elszámolni, papírról papírra vinni, beadni, kikérni az illetékes hivataloknál, ahol mindeddig csupán problémákba ütköztem, igen, itt kell leadni, de amott láttamoztatni, mozgásképtelen vagy, de jussál föl a második emeletre a bizottsághoz… panaszolnám a saját problémáim. Aztán hallom, hogy szilveszter éjszakáján az egyik sajtóforgalmazó négy kioszkjában éjjel is nyitva tartottak.

Nyáron megszokhattuk – főleg ha a sokáig alvók táborába tartozunk –, hogy olykor arra ébredünk, ismerősök vagy ismeretlenek éppen a házunk előtt állnak meg beszélgetni, és lassan magunkhoz térve legelőször embertársaink problémája, bánata, öröme üti meg a fülünket. Ez ugye abszolút érthető, abban az időszakban ugyanis egész éjszaka nyitva állnak az ablakok.

Újév után, azaz már másnap, a szilveszteri macskajaj kínjai között gyötrődve fogadkozni kezdünk, hogy soha, de soha többé az életben, még egy kortyot sem..., és letesszük a cigarettát is, meg nem eszünk zsíros ételt sem, mert a józan ész azt diktálja, meg az orvosunk is.