Lackfi János írja a Friss forgácsok karcolatainak egyikében, hogy minálunk a hit megszokott bútordarab, tologatjuk, hol mutat jobban, előszedjük rendszeresen, porolgatjuk, kellemesen elimádkozgatunk. De mikor éltük át utoljára a „mélységből kiáltó”, iszonyú erejű sóvárgást Isten után, aki, úgy érezzük, elhagyott?
2026. április 24., péntek
Jó reggelt
Gyász és együttérzés.
A minap éppen arról beszéltünk egy ismerősömmel, hogy a kollégista élet idő előtt „embert farag” a diákból. Persze, ez egy kicsit túlzás, viszont a diákotthoni élet kétségkívül jó felkészítés az életre.
Az ember néha belefárad az örökös harcba, a stresszbe. „A stressz az élet sava-borsa.
Furcsa fajta ember a zentai. Bárhol jár a világban, soha nem felejti el hangsúlyozni, honnan jött, mert Zenta, ugyebár, a világ közepe.
A napokban Šabacon jártam. Vasárnap délután volt, és úgy döntöttünk, ebédelünk valahol a városban.