2023. október 2., hétfő

Vajdaság/Csóka

Balézs Andrea felvétele

Mézédes és jól is termett a szilva

Januárban jártunk a csókai Piri házaspárnál, akikkel akkor a tavalyi gyümölcstermésről beszélgettünk. Az év elején főleg az került szóba, milyen és mekkora károkat okozott náluk a szárazság.

Gergely József felvétele

A falu csordája

Augusztusban értesültem róla, hogy Hódegyházán megszűnt egy régi hagyomány, a falu utcáin már nem hajtják ki reggel, este pedig vissza a csordát. Fejőstehén, borjú, tehát marha még csak lenne, de...

A rendezvényt szervező Csipet Csapat a főzésből is kivette a részét (Fotó: Csipet Csapat Művelődési Egyesület)

Halászléfőzés Feketetó szélén

Harmadik alkalommal rendeztek halászléfőző versenyt Feketetó mellett, a Halbánya Horgászegyesület taván. Három év munka után a horgásztó tavasszal fog teljesen megnyílni.

Balázs Andrea felvétele

Minden tervezett szakon megindul a tanítás

Szeptembertől folytatódik a tanítás a csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskolában is, ahol szerencsére megnyithatják mindhárom, elsősök számára meghirdetett szakjukat. Az intézménybe évek óta...