2024. április 19., péntek

Játék, tánc, móka, kacagás, ajándékok

Sikeres gyermeknapot tartottak Topolyán

Nyolcadik alkalommal zsongta be gyermekkacaj, felhőtlen játék Topolya főterét szombaton délután, hiszen gyermeknapot tartottak a Családfa Civil Szervezet és Topolya Község Művelődési Háza közös szervezésében. Fekete Bánov Ágnes, az Életfa elnöke elmondta, hogy a töretlen népszerűségű és sikerű programot hiánypótló rendezvényként álmodták meg társaival, az idén pedig az eddigieknél is nagyobb érdeklődés övezte.

A TSC kabalájával is sok fotó készült (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A TSC kabalájával is sok fotó készült (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

– Csodálatos verőfényes napsütéses délutánhoz volt szerencsénk, igazi nyári hangulathoz. Az idén 16 helyszínen lehetett pecséteket gyűjteni, ami után jártak az ilyenkor már megszokott ajándékok, amit támogatóinknak köszönhetően tudtunk biztosítani. A topolyai Gyermeknap lényege, hogy mi, felnőttek összefogunk erre a napra, a gyermekeink mosolyáért. Nagy örömünkre ezúttal jelentősen több gyermek regisztrált, mint tavaly, amikor mintegy 400-an jelentkeztek – tudtuk meg a fő szervezőtől.

Gyermeknap Topolyán: a színpad környékén ovis-iskolás gyermekcsoportok tánccal léptek közönség elé (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Gyermeknap Topolyán: a színpad környékén ovis-iskolás gyermekcsoportok tánccal léptek közönség elé (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Pontgyűjtő bázissal, logikai feladatokkal érkezett a két topolyai általános iskola, a Mezőgazdasági Iskola, a Topolyai Alapfokú Zeneiskola, a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény, illetve több más intézmény is, valamint civil szervezetek. A színpad környékén ovis-iskolás gyermekcsoportok tánccal léptek közönség elé, Barna Boglárka közreműködésével az Ugri-bugri torna programon vehettek részt a legaktívabbak, bemutatkoztak a zeneiskolások. A Topolyai Községi Unió meghívására jelen volt a Bajai Obszervatórium teleszkóppal, igazi meteoritdarabokkal, íjászkodni is lehetett, és ezúttal sem maradhatott el a kerékpár-akadálypálya. A Vöröskereszt topolyai szervezetének sátránál egyebek mellett az újraélesztést is lehetett gyakorolni, a Petőfi Sándor Cserkészcsapat pedig ismét felállította a rendezvény egyik legnépszerűbb programját, a mászófalat. A téren a gyerekek örömére folyamatosan villogott és szirénázott egy mentőautó, rendőrautó és tűzoltóautó, ahova be is ülhettek, ingyenes légvár állt rendelkezésre. A rendezvényt elsődlegesen Topolya község önkormányzata támogatta, illetve a topolyai helyi közösség, a Művelődési Ház, a Komgrad Kommunális Közvállalat, valamint több helyi civil szervezet és magánvállalkozó.

Nyitókép: Gyermeknap Topolyán: a színpad környékén ovis-iskolás gyermekcsoportok tánccal léptek közönség elé (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)