2024. április 20., szombat

Úriemberek hete

Koncerttel kezdődött az óbecsei Népkönyvtár olvasást népszerűsítő rendezvénysorozata

Szombaton este az óbecsei származású Csorba Lórántnak, a Lóci játszik zenekar frontemberének koncertjével vette kezdetét az Úriemberek hete elnevezésű, olvasásnépszerűsítő rendezvénysorozat az óbecsei Népkönyvtárban. Az eseménysorozat keretében számos kulturális programmal várják a látogatókat a könyvtár munkatársai egészen péntekig, június 9-éig.

– Immár hatodik éve, hogy megszervezzük ezt a rendezvénysorozatot, és nagyon büszkék vagyunk rá. Ebben az egy hétben szeretnénk bemutatni az intézményünk tevékenységeit, illetve azt, amivel foglalkozunk, beleértve az irodalmi estéket, a könyvbemutatókat, a zenés esteket, a műhelymunkákat, a kiállításokat. Az idén is ugyanúgy, mint eddig, a férfiaknak ingyenes lesz a beiratkozás a könyvtárba. Mindenkit szeretettel várunk, a kisfiúktól kezdve a fiatalokon, középkorúakon át az idősebb férfiakig. Főleg a középiskolásokat célozzuk meg – fogalmazott Fenyvesi Szilvia, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa.

Csorba Lóránt koncertjével vette kezdetét a rendezvény (Fotó: Kancsár Izabella)

Csorba Lóránt koncertjével vette kezdetét a rendezvény (Fotó: Kancsár Izabella)

Az Úriemberek hetén két magyarországi író, Szarka Károly és Borbás Edina köteteinek bemutatójára várják az érdeklődőket, emellett kézműves foglalkozásokkal és kiállítással is készülnek a szervezők. A rendezvénysorozatot a könyvtár azzal a szándékkal hívta életre, hogy felhívja a férfiak figyelmét is az olvasás szépségére, ugyanis míg tavaly csupán 1191 fiú, illetve férfi iratkozott be a könyvtárba, addig ez a szám a lányok és a nők esetében 1670 volt.

Az esemény a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság támogatásának köszönhetően valósul meg.

Nyitókép: Csorba Lóránt koncertjével vette kezdetét a rendezvény (Fotó: Kancsár Izabella)