2024. április 19., péntek

Múltjával mesél, jelenével tesz és jövőt teremt

Magyarcsernyén útjára bocsájtották az LIX. Gyöngyösbokrétát és a XLVI. Durindót

Ma délelőtt Vajdaság számos pontjáról indultak el a közép-bánáti Magyarcsernye felé a népviseletbe öltözött táncosok, hogy zenekaraik kíséretében, a Gondoskodó nemzet évében, részt vegyenek Vajdaság legnagyobb, legtömegesebb és legfontosabb népművészeti fesztiválján, az LIX. Gyöngyösbokrétán.

A fesztivál programja a Szent Ágota plébániatemplomban vette kezdetét egy ünnepi áhítattal, amit Ft. Csipak Csaba magyarcsernyei plébános vezetett. Ennek keretében az atya megáldotta az LIX. Gyöngyösbokréta résztvevőit és a lobogót, majd kezdetét vette a harmincegy művelődési egyesület, hagyományápoló csoport, művészeti központ mintegy kilencszáz néptáncosának a népviseletes felvonulása, illetve menettánca, ami a községháza előtt felállított szabadtéri színpadnál ért véget, majd a résztvevők közösen elénekelték a szerb és a magyar himnuszt.

A Gyöngyösbokréta és Durindó zászlajának megáldására készülve (Fotó: Molnár Edvárd)

A Gyöngyösbokréta és Durindó zászlajának megáldására készülve (Fotó: Molnár Edvárd)

A kétnapos rendezvényt Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség és a szerb parlament alelnöke nyitotta meg. Ő úgy fogalmazott, hogy a Gyöngyösbokréta és a Durindó olyan esemény, mely a múltjával mesél, a jelenével tesz és jövőt teremt. A néptánc és népzene művelői, valamint a politikai élet képviselői között párhuzamot vont, és arra mutatott rá, hogy mindannyian hittel tesznek azzal a céllal, hogy évtizedek múlva is felcsendüljön a magyar dal és a magyar zene itt a Vajdaságban, vagyis legyen jövőnk itt.

Kovács Elvira felszólalása közben (Fotó: Molnár Edvárd)

Kovács Elvira felszólalása közben (Fotó: Molnár Edvárd)

Hódi Judit, az Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke a rendezvény házigazdájaként szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy Magyarcsernye és az egyesületük számára is nagy megtiszteltetés, hogy a fesztivál történetében először lehetnek házigazdái a vajdasági magyar népzenei és néptáncos mozgalom legnagyobb és legtömegesebb rendezvényeinek, a Gyöngyösbokrétának és a Durindónak, különösen úgy, hogy az egyesület idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját is.

A hivatalos program a Himnusz eléneklésével kezdődött (Fotó: Molnár Edvárd)

A hivatalos program a Himnusz eléneklésével kezdődött (Fotó: Molnár Edvárd)

A Fesztiváltanács nevében Tímár Gabriella elnök szólt a hallgatósághoz. Kihangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarság szempontjából ez a fesztivál mérhetetlen fontossággal bír, ami összefogásra ösztönöz, reményt ad és megtartó erőt sugároz szét. Hozzátette, hogy felemelő azt érezni, hogy mindenkit egy cél vezérel, ápolni a kultúrát, a hagyományainkat, és minden nehézség ellenére itt Vajdaságban maradni, megmaradni.

Az alkalmi beszédek elhangzása után elkezdődött a táncosok szemléje. Félidőben, a szünet alatt fellépett az erdélyi, a Dózsa György községbeli Kalangya táncegyüttes és a nagyszénási Kurticsi citeraegyüttes. Ebben a csokorban mutatkozott be a gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedőink több díjazottja is, valamint a magyarcsernyei gyermeknéptánccsoportok és a gyermek citeracsoportok is. A Gyöngyösbokréta estéjén 19:30-tól a Magos Együttes és a Magyar Állami Népi Együttes tagjai szórakoztatták a nagyérdeműt, majd a nap zárásaként hajnalig tartó táncházzal kedveskedtek a szervezők.

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte még Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Sárközi István, a MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint a bizottság, illetve az MNT több tagja, a Szerb Parlament, a Tartományi Kormány VMSZ-es tisztségviselői, a magyarcsernyei önkormányzat és település képviselői, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elöljáróit és tagjai és elnökei.

Nyitókép: A Gyöngyösbokréta és Durindó zászlajának megáldására készülve (Fotó: Molnár Edvárd)