2024. március 29., péntek

Ötödször tiltakoztak az erőszak ellen Belgrádban

Pontosan egy hónappal a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tömeggyilkosság után, szombaton tartották meg az ötödik Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tiltakozást. Az Euronews Serbia tudósítása szerint az ellenzéki pártok, pontosabban a Néppárt, a Demokrata Párt, a Zajedno-Moramo és a Zöld-Baloldal Klub szorgalmazta a tüntetést, de hangsúlyozzák, hogy a megmozdulás nem politikai jellegű. Az eseményt eredetileg június 2-ára, péntekre tervezték, de mivel egyes jobboldali pártok a koszovói helyzet miatt egyidejűleg jelentettek be összejövetelt a fővárosban, ezért másnapra halasztották el a megmozdulást. Időközben a jobboldali tiltakozók is szombatra halasztották a megmozdulásukat. A békés tiltakozás 18 órakor vette kezdetét a parlament környékének lezárásával. Ezt követően a tüntetők a Sándor király, a Belgrádi út, a Slavija, a Milan király út és Terazijén át a Nikola Pašić térig, valamint a Pionír parkig sétáltak, majd az elnökség épülete előtt fejezték be a megmozdulást. Az eseményen több színész és televíziós személyiség is felszólalt. A parlament előtti színpadon beszédet mondott többek között Dragan Bjelogrlić, Svetlana Ceca Bojković színész, valamint Ivan Ivanović és Zoran Kesić műsorvezetők. A Tanjug értesülése szerint a tüntetők közé vegyültek a Népjárőr mozgalom alá tartozó jobboldaliak is, akik összetűzésbe keveredtek egy ittas férfival. A tiltakozók végül az elnökség épülete előtt több, az államfőnek címzett üzenetet fogalmaztak meg. A megmozdulás végeztével Aleksandar Vučić államfő egy videóüzenetet közölt az Instagram-oldalán, amelyben a különbségek ellenére egységre szólította fel a polgárokat, mert „csak így haladhatunk előre". A szervezők bejelentése szerint a hét folyamán újabb megmozdulást tartanak, írja az N1.

Folytatódik a tiltakozás Koszovóban

Békésen telt a hétvége Észak-Koszovóban, azok után, hogy néhány nappal ezelőtt a polgárok összecsaptak a KFOR kirendelt egységeivel. Zvečan, Leposavić és Zubin Potok községeiben a polgárok és az alkalmazottak, akik a községháza épülete előtt ügyelnek, még éjszaka is, továbbra is követelik a különleges egységek kivonulását Észak-Koszovóból, valamint azt is, hogy a szerbek által bojkottált szavazásokon újonnan megválasztott albán polgármesterek ne lépjenek be a községi épületekbe, és engedjék szabadon Radoš Petrovićot és Dušan Obrenovićot, akiket még a május 29-ei konfliktus előtt tartóztattak le.