2024. április 20., szombat
MAGYAR LABDARÚGÁS

Búcsúzik a Honvéd

Szombaton este a Puskás Akadémiától idegenben elszenvedett vereség után biztossá vált, hogy a Honvéd a következő idényt a másodosztályban kezdi. Mindez annyira nem meglepő, hiszen a bajnokság nagy részét a kiesőhelyen töltötte, és a múlt héten a Mezőkövesdtől elszenvedett vereség után már sokan elkönyvelték a fővárosiak búcsúzását. Érdekes, hogy a 2017-ben még bajnoki címet ünnepelt csapat már az előző két idényben is csak az utolsó fordulóban tudta elkerülni a kiesést... A felcsúti találkozó első félidejében egyértelműen a hazai csapat játszott jobban, sőt kis szerencsével a vezetést is megszerezhette volna; egy ízben például a VAR mentette meg a kispestieket a góltól. A vörös-feketék játékán csak a második félidőben érződött, hogy számukra csak a győzelem elfogadható. Az események az utolsó tíz percben peregtek fel. Előbb a hazai tizenhatoson belül Szolnoki, a felcsútiak játékosa kézzel ért a labdához, amiért a vendégek büntetőt reklamáltak – eredménytelenül. Nem sokkal később Slagveer a vendéglátót juttatta előnyhöz. A mindent egy lapra feltevő vendégek Szolnoki közreműködésével kiegyenlítettek ugyan, de a kapkodóvá váló találkozón Domingues kiállítását követően hamarosan emberhátrányba kerültek, ráadásul Favorov góljával ismét a Puskás Akadémia szerzett vezetést, amivel megpecsételte a vendégek sorsát.

A Fehérvár egy gyenge színvonalú találkozón csak gól nélküli döntetlent ért el a már biztos kieső Vasas otthonában, de Dárdaiék szerencséjére ez az eredmény is elegendőnek bizonyult a bennmaradáshoz.

A Debrecen semmit sem bízott a véletlenre, magabiztos játékkal hazai pályán felülmúlta az Újpestet, így bebiztosította a bronzérmet és a nemzetközi kupaszereplést. Szintén nyerni tudott a Kecskemét, amely egy remek szezont követően a második helyen végzett.

A 33., utolsó forduló: Debrecen–Újpest 2:0 (Lagator 27., Manriqe 54.), Kecskemét–Kisvárda 1:0 (Katona 68.), Puskás Akadémia–Honvéd 2:1 (Slagveer 87., Favorov 93., illetve Szolnoki 90.), Vasas–Fehérvár 0:0, Zalaegerszeg–Paks 1:1 (Ubochioma 13., illetve Bőle 2), Mezőkövesd–Ferencváros 1:0 (Dražić 45+1., tizenegyes).

1. Ferencváros

33

19

6

8

62:33

63

2. Kecskemét

33

15

12

6

48:32

57

3. Debrecen

33

15

9

9

52:39

54

4. Puskás Akadémia

33

14

11

8

48:42

53

5. Paks

33

14

7

12

57:57

49

6. Kisvárda

33

10

13

10

43:49

43

7. Mezőkövesd

33

11

9

13

40:43

42

8. Újpest

33

11

8

14

42:55

41

9. Zalaegerszeg

33

10

9

14

37:43

39

10. Fehérvár

33

8

11

14

38:43

35

11. Honvéd

33

8

9

16

34:51

33

12. Vasas

33

4

14

15

29:43

26