2024. április 18., csütörtök

Vučić: Kurti konfliktust szeretne gerjeszteni Szerbia és a NATO között

Aleksandar Vučić államfő a koszovói helyzettel kapcsolatban szólt a nemzethez.

Elmondta, hogy habár már hónapok óta arról beszéltek, hogy Kurtinak csak egy szándéka van, mégpedig az összecsapások kiprovokálása, kevesen szerették volna meghallani az igazságot.

– Az utóbbi három napban még egy politikában tájékozatlan személy is tudhatta, hogy mit készítettek elő. Minderre Albin Kurti szervezésében került sor, hogy konfliktus törjön ki Szerbia és a NATO között. Egyedül csak ő felelős mindezért, de mossa kezeit és azt állítja, hogy semmi köze sincs az egészhez – mondta Vučić.

– A szerbeket KFOR katonák és szögesdrótok fogadták. A KFOR átengedte Kurti polgármestereit a községházakba, majd védelmezték őket a szerbektől, ahelyett, hogy fordítva cselekedtek volna – mondta az államfő.

– Ötvenkét szerb sebesült meg, közülük hárman súlyosan. Az albán különleges egységek által kalasnyikovból leadott lövések során Dragiša Galjakot két golyó találta el a hátán. Összesen negyvenegy KFOR katona sebesült meg, akik közül hárman súlyosan megsebesültek – magyarázta Vučić.

Hangsúlyozta, hogy nem fogja megengedni a szerb nép üldöztetését.

– Holnap reggel nyolc órára beszéltük meg az Ötökkel való tárgyalást. Szerbia békét akar – szögezte le Vučić, majd hozzátette, hogy a történések miatt valószínűleg nem fog Pozsonyba utazni.

A beszédét követően az államfő azonnal az adminisztratív határra fog utazni.

Mint azt már korábban megírtuk a KFOR katonák és a koszovói szerbek között ma összecsapásokra került sor, amelynek során többen megsebesültek.

Nyitókép: FoNet