2024. március 29., péntek

Bejelentette a Wagner bahmuti kivonulásának kezdetét a zsoldoscsoport alapítója

A Wagner megkezdte a kivonulást Bahmutból a hátországi táboraiba – közölte Jevgenyij Prigozsin, a katonai magánvállalat alapítója csütörtökön a sajtószolgálata Telegram-csatornáján.

Prigozsin közölte, hogy a Bahmut elfoglalásában kulcsszerepet játszó zsoldoscsoport július 1-jéig fogja átadni állásait, valamit lőszerkészleteit és egyéb ellátmányát az orosz hadseregnek. Azt hangoztatta, hogy a Wagner fegyveresei pihenni fognak és haditechnika szervizelésével fognak foglalkozni.

Jevgenyij Prigozsin, aki szombaton elsőként tett bejelentést Bahmut bevételéről – amit az orosz védelmi minisztérium másnap megerősített – egy ugyancsak a sajtószolgálata által megosztott interjújában azt állította, hogy a városért vívott harcokban a Wagner mintegy 15-16 ezer embert veszített, akik közül 10 ezren a zsoldoscsoportba felvett volt elítéltek voltak. Az ukrán hadsereg vesztesége Prigozsin szerint 50 ezer halott és 50-70 ezer sebesült volt.

Andrej Marocsko, a luhanszki „népi milícia" nyugalmazott alezredese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek azt hangoztatta, hogy az ukrán hadsereg Bahmuttól északnyugatra kritikus veszteségeket szenvedett, ezért kénytelen volt feladni állásait. Gyenyisz Pusilin, a szakadár donyecki régió Moszkva által megbízott vezetője a Szolovjov Live médiacsatornán szerdán azt mondta, hogy a Bahmut melletti szárnyakon stabilizálódott a helyzet.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erők elmúlt napi emberveszteségét mintegy 660 főben nevezte meg, akik közül, mint mondta, mintegy 270 katona a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok csütörtökön ukrán tüzérségi támadást. A Zaporizzsja megyei Vasziljivkában három civil megsebesült.

Nyitókép: amsterdamfox.com